Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Twitter/UEFA EURO 2020

Der Spiegel: az angolok történelmi leckét kaptak a magyaroktól

Helyreállt a nyugalom Németországban. A sorozatos 1-1-es döntetlenek után a német válogatott "kötelező" győzelmet aratott az olaszok ellen, és nem is akármilyen arányban. Ötöt utoljára több mint nyolcvan évvel ezelőtt rúgtak a németek az azzurriknak. A Kicker szerint hasonlóan történelmi vereséget mértek a magyarok az angolokra is.

Mégis tud nyerni a német válogatott – kezdte tudósítását a ZDF közszolgálati televízió, utalva arra, hogy a Nemzetek Ligája első három mérkőzésén – köztük a hét végén a Puskás Arénában – csak egygólos döntetlenre futotta.

Nem csoda, hogy az olaszok elleni 5-2 után indokolt az öröm, Hansi Flick szövetségi kapitánnyal az élen a játékosok is fellélegeztek. A csapatkapitány, a világ egyik legjobb kapuvédőjének tartott Manuel Neuer – aki sokak szerint Budapesten vereségtől mentette meg a csapatot – a Kicker sportmagazinnak nyilatkozva fontos mérföldkőként jellemezte a mönchengladbachi győzelmet.

A Kicker szerint a múlt szombati játékhoz képest a német tizenegy jelentősen feljavult, jó futballt játszott, és nem várt arányú győzelmet aratott.

A válogatott Neuer melletti másik legnagyobb sztárja, Thomas Müller úgy vélekedett, hogy a csapat jóval céltudatosabban, elszántabban és kimagaslóan nagyobb kedvvel játszott, mint Magyarország ellen.

Hansi Flick szövetségi kapitány többször utalt arra, hogy csapata számára a Nemzetek Ligája a november végén kezdődő katari világbajnokság "előszobája". Ennek megfelelően az olaszok ellen is folytatta a kísérletezést, a budapesti felálláshoz képest öt új játékos került a csapatba.

A sportmagazin szerint

az olaszok ellen elért 5-2 egyben győzelmet is jelentett az erősödő önbizalomvesztés felett.

A kezdeti célkitűzés az volt, hogy a németek a Nemzetek Ligája első négy mérkőzésén nemcsak a múlt évi Eb két finalistáját, Olaszországot és Angliát is két vállra fektessék, hanem a "rendkívül kellemetlen" ellenfélnek számító magyarokat is. A három döntetlen után elért nagyarányú győzelem egyidejűleg azt jelentette, hogy a németek számára a tizenegy napos vetélkedő megnyugtató véget ért.

Az öt gól az olaszok hálójában ezáltal nem csupán a játékosokat nyugtathatja meg, hanem az egész német sportszerető közvéleményt. A válogatott olyan eltökélt játékot produkált, amellyel sikerült korrigálnia a megelőző három mérkőzésen ezzel kapcsolatban kialakult ambivalens benyomást A Kicker ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a szeptemberi második menetig még jócskán van teendő. A német válogatott az angolok ellen idegenben, a magyarok ellen otthon méri össze erejét. Flick célkitűzéséből, a világbajnokságra való felkészülésből kiindulva még van mit javítani a játékosok formáján.

Szenzációként jellemezte a német sajtó a magyar válogatott 4-0-ás győzelmét Wolverhamptonban az angolok felett. A ZDF televízió az angolok történelmi kudarcáról számolt be, kiemelve, hogy a magyarok nem csupán teljesen megérdemelt győzelmet arattak, de egyben súlyos megrázkódtatást okoztak Anglia számára.

A győzelem alapkövét két találatával Sallai Roland fektette le – fogalmazott a ZDF.

A Kickerhez hasonlóan a Der Spiegel is azt emelte ki, hogy az az angolok történelmi leckében részesültek.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×