Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Budapest, 2014. február 20. Pásztor Erzsi színésznő a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. A műsorban a színész munkásságára emlékeznek vissza pályatársaival.  MTVA/Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

A színpadon érezte, hogy baj van – eltört Pásztor Erzsi válla

Egy korábbi esés következtében először csak repedés alakult ki a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő vállában, ami aztán töréssé súlyosbodott az erőltetéstől.

Pásztor Erzsi a Blikknek elmondta, a Játékszín színpadán már érezte, hogy valami gond van, ugyanis a Nyolc nő című darabban kerekesszékben ül, és amikor hajtania kellett a kelléket, egyre erősödött a fájdalom.

Kiderült, hogy a korábban megrepedt jobb válla az erőltetés következtében el is tört. Mint mondta, jelenleg teljesen kiszolgáltatott, erős kötés van a jobb karján, de a ballal nem tud mindent egyedül megoldani, minden mozdulatnál fájdalmat érez. Lánya jár át hozzá segíteni, azonban most ő is beteg.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja november 3-án megy legközelebb orvosi vizsgálatra, addig pedig nem tud a színpadra sem visszatérni, ezt pedig elmondása szerint még jobban fájlalja, mint a sérülést.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×