Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Jubileumi VHK-koncert a Budapest Parkban
Nyitókép: Facebook / Platon Karataev

Jubileumi VHK-koncert a Budapest Parkban

Ötven évvel megalakulása után ad jubileumi koncertet a Vágtázó Halottkémek (VHK) május 9-én a Budapest Parkban.

A VHK több mint egy évtizedes kihagyás után lép újra a Budapest Park színpadára. A koncert apropója az 50. születésnap mellett az év elején megjelenő, Fellázad a semmibe vett öröklét című lemez. Az estét a Platon Karataev nyitja, amely áprilisban megjelenő Napkötöző című albumát mutatja be - közölték a szervezők.

A Platon Karataev egyik alapító-frontembere, Czakó-Kuraly Sebestyén a VHK egyik alapító tagjának, Czakó Sándornak a fia, aki bár már nem tagja a zenekarnak, meghatározó szereplője volt a VHK korai éveinek. Ez a zenei örökség megjelenik a Platon Karataev munkásságában is, amely feldolgozásokkal (Halló, mindenség; Aláírhatatlan történelem) tisztelgett a kultikus zenekar előtt.

Mindkét formáció dalai a személyes és egyetemes létezés kérdéseit feszegetik, csak más formában.

A VHK az eksztatikus improvizációban, míg a Platon Karataev a líraibb, intellektuális megközelítésben keresi az egyetemes perspektívát.

A Grandpierre Atilla által vezetett, sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszó VHK 1975-ben alakult Budapesten egy baráti társaságból. A legelső felállásban Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Atilla sámánisztikus éneke kísért.

A rendszerváltásig a zenekar szinte folyamatosan be volt tiltva.

1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Rollins Banddel is. A VHK-nak 1988 és 2012 között nyolc albuma jelent meg. 2009-ben megalakult a Vágtázó Életerő, amely korábbi VHK-tagokból állt, végül újra aktivizálódott a VHK is.

A VHK-ban Grandpierre Attila mellett jelenleg Király Zoltán (dob), Köles Vazul (üstdob), Földi Tamás és Szűcs Antal Mór (gitár), Soós Lajos Szónusz és Sánta Kristóf (basszusgitár) játszik. A korábbi meghatározó tagok közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban, Ipacs László dobos 2022-ben hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×