Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
317.78
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
A 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karola színművész a fővárosi Madách Színházban tartott köszöntésen 2016. november 8-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Elhunyt Csűrös Karola

A Szomszédok Etusaként lett országosan ismert.

A Madách Színház közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy elhunyt Csűrös Karola színművész.

1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt - fogalmaz a közlemény.

Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett.

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×