Infostart.hu
eur:
355.84
usd:
312.76
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Elhunyt Gál Sándor író, költő

Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az akadémia.

Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik - olvasható a közleményben.

Gál Sándor 1937. november 29-én született a felvidéki Búcs faluban, majd a család Újtelepre költözött. Gadócon, egy mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. 1959-1969 közt a Szabad Földműves című lap munkatársa, illetve szerkesztője volt.

Első két verseskötete, az Arc nélküli szobrok és a Napéjegyenlőség 1964-ben, illetve 1966-ban jelent meg. Nem voltam szent című könyvével (1968) kezdődött szépprózai munkássága, 1971-től a Hét című lapnak volt a rendszerváltoztatásig kassai tudósítója. 1969-ben a Kassán megalakuló Thália Színpad dramaturgja lett, egy év múlva itt avatták színpadi szerzővé is A szürke ló című mesejátékának bemutatásával.

Alkotói pályája lényegében a kezdetektől töretlen volt: ízig-vérig közéleti gondolkodású és közéleti erkölcsű volta újságíróként éppúgy talált témát, feladatot magának, mind szépíróként, költőként, valamint riporterként, tudósítóként is - olvasható az MMA közleményében.

Ötletadója, illetve résztvevője volt több kulturális, művészeti rendezvénysorozatnak a régióban: az 1964-ben a magyar nemzetiségűek országos szavalóversenyeként indult komáromi Jókai-napoknak, a Szencen 1966-tól megrendezett Szenczi Molnár Albert-napoknak, az 1972-ben első ízben megtartott Fábry-napoknak. 1982-ben gyűlt először össze a Somodi-fürdői művelődési tábor, amely az évtized végén nyári szabadegyetemmé alakult át, Jászót választva helyszínéül.

1990-től az induló kelet-szlovákiai társadalmi és kulturális havilap, a Keleti Napló munkatársa volt, két esztendő múlva az utolsó lapszámig, 1995 januárjáig a főszerkesztője. Ezzel egy időben, 1989 nyarától az Anyanyelvi Konferencia társelnöke volt tizennégy esztendőn át; 1992-ben a Magyarok III. Világkongresszusán küldöttként vett részt, ahol beválasztották a Magyarok Világszövetsége plénumába. Ugyanebben az évben főszerkesztő-helyettese lett a Miskolcon kiadott Holnap című folyóiratnak. 1997-ben három évre a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnökévé választották.

Kitüntették 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökének arany emlékérmével, 2004-ben József Attila-díjjal, 2017-ben átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, emellett több szlovákiai elismerést is kapott.

2016-ban portréfilm készült Gál Sándorról Vizi Mária rendezésében, 2017-ben az MMA Kiadó adta ki Márkus Béla monográfiáját a felvidéki költőről.

Az MMA Gál Sándort saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×