Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
318.35
bux:
144627.27
2026. július 22. szerda Magdolna
Ferenc pápa pünkösdi vigíliát tart a vatikáni Szent Péter téren 2019. június 8-án. A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott mozgóünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására

Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy legalább a rendezvénysorozatot lezáró, az egész világ nevében bemutatott szentmisét, a statio orbist a szentatya vezeti majd szeptember 20-án. Budapest nincs mesze Rómától, a budapesti látogatás nem jelentene nagyobb terhet a pápának, mint egy dél-itáliai lelkipásztori út, jezte meg.

A bíboros beszélt arról is, hogy a NEK programjaira eddig 26 ezer ember regisztrált egyénileg, a csoportos regisztrációkkal együtt pedig

több mint ötvenezren jelezték részvételüket a kongresszusra.

A szeptember 13-i nyitó szentmisén a Puskás Arénában több mint 4500 fiatal lesz elsőáldozó. Az ő fehér ruhájukat megváltozott munkaképességűek készítik, akiket szintén várnak majd a szentmisére.

Fontos esemény lesz, hogy első alkalommal mutatnak be lovári nyelvű szentmisét a NEK csütörtöki programjaként a Hungexpón – a lovári ordináriumot (a szentmise állandó részeit tartalmazó szertartáskönyv) a napokban hagyta jóvá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

A bíboros hangsúlyozta: minden nép életében „a kulturális kiteljesedés nagy ünnepe”, amikor a saját nyelvén szólal meg az istentisztelet. A cigány mise zenei része olyan zenészek munkája, akik otthon vannak a roma zenei kultúrában, emellett a legmagasabb, zeneakadémiai végzettséggel rendelkeznek.

Szólt arról is: minden meghívott előadó, tanúságtevő, elmélkedésvezető elfogadta a felkérést. Az előadók közül kiemelte Jose Palma cebui érseket, az előző, Fülöp-szigeteki eucharisztikus kongresszus házigazdáját, akit két éve megpróbált meggyilkolni egy elmebeteg terrorista.

Szintén a NEK előadója lesz Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka Irakból, ő tanúja annak, hogyan pusztult el mostanra majdnem teljesen az iraki keresztény közösség.

Fontos előadó lesz az olasz Chiara Amirante, a Nuovi Orizzonti (Új távlatok) közösség alapítója, aki még a 90-es évek végén kezdte megszólítani és gondozni a római Termini pályaudvar mellett a szegényeket, hajléktalanokat, alkoholistákat és kábítószerfüggőket. E mozgalomnak ma már több szász központja van. Chiara Amirante a tapasztalatairól fog beszélni és arról, hogy nem egyszerűen drogelvonó hálózatot alapított, hanem a személyes megtérés útját mutatta meg sok embernek.

A meghívottak között lesz továbbá Nigériából John Olorunfemi Onaiyekan bíboros, aki egészen közelről szenvedte végig a Boko Haram terrorszervezet megalakítását és elterjedését, az erőszakcselekményeket, amelyek 650 ezer embert kényszerítettek menekülésre – tette hozzá Erdő Péter.

A rendezvény vendége lesz Moysés Azevedo, a Shalom közösség alapítója is. A közösség, amelynek ma már Budapesten is van központja, elhagyatott fiatalok felkarolásával kezdte munkáját Brazíliában.

A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek.

A legtöbb embert a nyitó szentmisére a Puskás Arénába, a szeptember 19-i Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre, valamint a záró szentmisére, a Hősök terére várják a szervezők.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×