Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetes, miután átvette a Parma fidei - Hit pajzsa díjat Mádl Dalmától, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegyétől (b) a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott ünnepségen a Jezsuita Rend Párbeszéd Házának dísztermében 2020. február 22-én. Jobbról Sajgó Szabolcs atya, a Párbeszéd Háza igazgatója.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Görög katolikus szerzetesnővéré a Hit pajzsa díj

Imre Margit Ágota A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegyétől kapta meg szombaton Budapesten.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: "különösen meg kell becsülnünk azokat", akik "nemcsak szemtanúi és elszenvedői voltak a kommunizmus istentelen és embertelen rendszerének, hanem hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz, szellemi védőpajzsként óvva környezetüket".

Elmondta: a kommunizmus idején Imre Margit Ágotát is megpróbálták beszervezni, ő azonban nemet mondott, és nem árulta el azokat a nővéreket, akik felnevelték.

"Az ilyen állhatatos és megtörhetetlen embereknek köszönhetjük, hogy a kommunisták nem tudták maradéktalanul megvalósítani céljukat", hogy felszámolják az egyházakat - mondta.

Hozzátette: az erózió azonban így is hatalmas volt. Azzal, hogy a diktatúra megfosztotta az egyházakat a működésükhöz szükséges forrásoktól, meggátolta őket abban, hogy betölthessék korábban felvállalt társadalmi szerepüket.

A magyar kormány éppen ezért az elmúlt években jelentős forrásokkal támogatta a hazai egyházak működését és társadalmi szerepvállalását - mondta.

Latorcai János kitért arra is:

Európában a vallásosság, különösen a keresztény felekezetekhez való tartozás hosszú ideje csökkenőben van,

az elmúlt évtizedekben pedig ez a folyamat drámaian felgyorsult.

"Keleten a megvalósult szocializmus, míg nyugaton annak utópisztikus vágya és a fogyasztói társadalom kialakulása változtatta meg az emberek gondolkodását, tartását és erkölcsét, ma pedig Európa mindkét felén a liberális értéksemlegesség illúziója veszélyezteti megmaradt identitásunkat" - fogalmazott.

Így nem csoda - fogalmazott -, hogy a keresztényellenesség egyre jobban felüti a fejét, amit csak felerősítenek az olyan országokból érkező bevándorlók, ahol napi szintű keresztényüldözés zajlik.

Ezért a kereszténység, a hit védelmére ma is ugyanannyira szükség van, mint ezer esztendeje - hangoztatta.

"Közös felelősségünk tehát, hogy Ágota nővér és a hozzá hasonló igazak emberpróbáló életútját, Isten végtelen szeretetébe vetett megingathatatlan hitét minél többen megismerjék, hogy az a legnehezebb élethelyzeteken is átsegítsen és példa legyen valamennyiünknek" - mondta az Országgyűlés alelnöke.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita a díjazottról elmondta: 1932-ben született Hajdúdorogon görögkatolikus családban. 14 évesen került a máriapócsi bazilita nővérekhez, itt fejezte be az általános iskolát. 1949-ben, 17 éves korában szerzetesjelölt lett, de elöljárói nem sokkal később hazaküldték a szerzetesek elhurcolásától tartva.

Imre Margit Ágota azonban néhány hónappal később "visszalopakodott", és felvételét kérte a rendbe. A szerzetesrendeket ekkorra már betiltották, így titokban, kölcsönkért szerzetesi ruhába "öltözött be", és kezdte meg szerzetesi tanulóéveit, a noviciátust.

Ezután Debrecenbe került, ott érettségizett 1953-ban, majd a Debreceni Egyetemen diplomázott 1957-ben matematika-fizika szakos tanárként. Albertirsán, Pomázon, Budakalászon, majd Budapesten tanított.

Közben 1968-ban titokban letette szerzetesi örökfogadalmát.

1970-től kezdődően többször kihallgatták, majd megpróbálták rávenni, hogy nyíregyházi látogatásai után jelentsen rendtársairól. Ő azonban megtagadta ezt,

mondván, ezek a nővérek nevelték gyermekkora óta, így ő volna a "legjellemtelenebb ember a világon", ha bármit is mondana róluk.

A kihallgatások ezután elmaradtak, de továbbra is állandóan megfigyelték, tanárként pedig sem kitüntetést, sem fizetésemelést nem kaphatott.

A rendszerváltoztatás után, 1991 januárjában a bazilita közösség az elsők között kapta vissza monostorát Máriapócson. Imre Margit Ágota az épület felújítása után odaköltözött és azóta is ott él - ismertette Kocsis Fülöp.

Imre Margit Ágota az elismerést megköszönve úgy fogalmazott:

"nem tettem többet a kommunizmus üldözései közepette, mint bármely más szerzetes" vagy "keresztény, aki a kommunizmus alatt is hűséges maradt Istenhez,

az egyházához és hitéhez".

Ez a kitüntetés "nemcsak nekem szól, hanem az egész magyar szerzetességnek és a görögkatolikus egyháznak", a kommunizmus éveiben hitüket megőrző még élő és elhunyt rendtársaknak - tette hozzá.

A Parma fidei - Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Az elismerést olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz.

Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×