Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Meghalt György István rendező

A Balázs Béla-díjas filmrendező 94 évet élt, a művészt a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.

György István pályafutása során 204 rövidfilmet, illetve hosszú ismeretterjesztő és dokumentumfilmet, 4 rövid játékfilmet és 3 játékfilmet készített. Filmjei közül 36 részesült külföldi és magyarországi fesztiválokon elismerésben. György István 1953-ban diplomázott filmrendezőként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Több novellát is írt, amelyeket elsősorban a rádióban olvastak fel. Andrej Rubljov ikonfestőről 1972-ben könyvet írt, ami a Képzőművészeti Kiadó gondozásában magyar, lengyel, és francia nyelven jelent meg.

Vezetésével - Gerhardt Pál és Markos Miklós rendezővel - 1958-ban hozták létre a Balázs Béla Filmstúdiót.

1960-ban szervezte meg az első hazai filmfesztivált, a rövidfilmek seregszemléjét, amely Miskolc városnak három évtizedig az egyik legfontosabb rendezvénye volt. Ezét megkapta a Miskolc Díszpolgára címet.

1970-től 1979-ig a Népszerű-tudományos Filmstúdió vezetője volt. 1985 és 1989 között az AICS, a Nemzetközi Tudományos Filmszövetség elnökségének tagja, majd az ismeretterjesztő filmes szekciójának vezetője volt. 2000-től kilenc évig vezette az Uránia Filmműhelyét, majd 2009-től megszűnéséig az ArtMentor Alapítvány alapító tagjaként és vezetőjeként tevékenykedett.

1968-ban Balázs Béla-díjat, 1969-ben SZOT-díjat kapott. Sokirányú tevékenységét 1975-ben Érdemes Művész címmel, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrendjével ismerték el. A 37. Filmszemlén életműdíjban részesült 2006-ban.

Címlapról ajánljuk

Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők a szombatra virradó éjszaka folyamán csapást mértek egy orosz Basztyion partvédelmi rakétarendszerre a Krím félszigeten. Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz Nyizsnyij Novgorod-i területén található repülőteret is találat érte. Emellett mintegy 600 drónnal támadás érte az orosz fővárost, Moszkvát is. Eközben Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet és más ukrán városokat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább három ember vesztette életét és több mint húszan megsebesültek az Ukrajna elleni éjszakai orosz légicsapásokban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború híreivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×