Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

A Süsü új részeiről beszélt Csukás István

Csukás István már írja az új sorozat 13 epizódjának forgatókönyvét. A részletekről az író beszélt az InfoRádióban.

A 13 új részben Süsü fia, Süsüke (akit már a második sorozatban megismerhetett a közönség), valamint a királyfi utóda, a kiskirályfi közös vándorútra indul, és

olyannyira elkóborolnak, hogy még a világűrbe is kijutnak.

A készülő bábfilmről Csukás István író az InfoRádióban elmondta: Süsüke és kiskirályfi úgy érzi, már elég nagy ahhoz, hogy világot lásson - a világűrből is. A világot ebben a harmadik sorozatban már a gyerekek szemével látjuk. "Ez így egy szép trilógia, a története nemzedékről nemzedékre játszódik" - mondta Csukás István.

Az író karácsonyra adta le a vázlatokat, szinopszisokat a Magyar Televíziónak, és ez alapján elfogadták, zajlik a szerződéskötés. Csukás István már karácsony után nekiállt a forgatókönyvek megírásának.

"Az első Süsü 9, a második sorozat 13 részből állt, és a Süsüke világot lát is 13 epizódos lesz, hogy minden hónapban egy-egy a képernyőre kerülhessen" - mondta el az író. Azt is elárulta, hogy

sem a zene, sem a bábok, sem a szereplők nem változtak, és Süsü hangját továbbra is Bodrogi Gyula fogja adni.

"Csak vele tudom elképzelni Süsüt, és talán a nézők is így vannak ezzel" - mosolygott Csukás István. Azt még nem lehet tudni, mikor kerülhet képernyőre a sorozat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×