Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
310.68
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Magyar fotográfus képeit csodálják Londonban

Magyar fotográfus képeit csodálják Londonban

Egyedüli magyarként bekerült Hegedűs Ákos fotográfus két fotója egy Londonban nyílt kiállítás alkotásai közé. A kiállított képek közé a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatának fenntartható növekedés témában küldött legjobb alkotásai kerültek.

Harmadik alkalommal szervezett nemzetközi fotópályázat célja, hogy az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekre, globális problémákra világítson rá a fotográfia eszközeivel.

Első alkalommal a Vidék-Város témakörben várták az alkotásokat, 2014-ben a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására biztatták a szervezők a világ fotósait.

Magyar fotográfus képeit csodálják Londonban

Legutóbb pedig a fenntartható növekedés állt a pályázat középpontjában: ahogy a Föld népessége tovább növekszik, úgy lesz egyre nagyobb a szakadék az élelmiszer-, energia- és az erőforrások iránti igény és bolygónk megóvásának fontossága között.

Alapkérdés lesz, hogyan tudjuk biztosítani a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődést úgy, hogy közben csökkentjük a bolygónkra nehezedő terhelést.

A pályázatra érkező több ezer alkotásról William A. Ewing múzeumigazgató - egyetemi professzor, a zsűri elnöke elmondta: rendkívül kiforrott, kreatív projektek érkeztek a világ minden részéről, amelyek magas színvonalon ábrázolják korunk egyik égető problémáját.

Magyar fotográfus képeit csodálják Londonban

A szakmai zsűri végül 42 fotós 92 fotóját választotta ki a londoni Somerset House-ban nyílt kiállításra, amelyet a következő hónapokban a világ több nagyvárosában megtekinthet majd a közönség.

A megnyitón a fődíjat professional kategóriában a brit kínai fotóművész, Wang Yan Preston, open kategóriában pedig az ír Kenneth O'Halloran kapta. A kiállítók közül egyedüli magyarként Hegedűs Ákos két alkotása is bekerült a legjobb fotók közé.

Hegedűs Ákos középiskolás kora óta foglalkozik fotózással. A sajtóban eltöltött több év után

érdeklődése koncertek és hosszabb távú, mélyebb – társadalmi, környezetvédelmi problémákat megjelenítő - projektek felé fordult.

Összesen hat fotóalbuma jelent meg. Legújabb kötetéhez a Badacsonyról, a Balaton ikonikus hegyéről már hét éve készíti a fotókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×