Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.91
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Végre megszólalt Bob Dylan

Bob Dylan amerikai dalszerző, énekes elfogadja az irodalmi Nobel-díjat - közölte a díjat odaítélő Svéd Akadémia, amely szerint a zenész "nem tudott szóhoz jutni", amikor megkapta a hírt, hogy idén ő kapja a rangos elismerést.

Sara Danius, az akadémia titkára a svéd TT hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Dylan magától lépett vele kapcsolatba, és közölte, hogy "természetesen elfogadja a díjat". A szóvivő elmondta, hogy az amerikai énekes kedden este hívta fel őt, és mintegy 15 percig beszéltek egymással.

"A Nobel-díj hírétől nem tudtam szóhoz jutni" - mondta Dylan Daniusnak a Svéd Akadémia honlapján pénteken elhelyezett közlemény szerint. "Rendkívül nagyra értékelem ezt a megtiszteltetést" - tette hozzá.

A szóvivő szerint egyelőre nem dőlt el, hogy Dylan elmegy-e a december 10-i díjátadási ünnepségre Stockholmba.

Ugyanakkor a The Telegraph című brit lapban megjelent interjúban Dylan azt mondta, hogy "mindenképpen el akar menni a december 10-i ceremóniára", "ha ez egyáltalán lehetséges".

Danius azt mondta, az akadémia "mindent tőle telhetőt megtesz", hogy Dylannek megfelelő menetrendet alakítson ki, ha Stockholmba akar látogatni.

A Svéd Akadémia október 13-án jelentette be, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat a 75 éves Bob Dylannek adományozza. A testület indoklása szerint a világhírű énekes - aki az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában - "új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset". A díjazott 8 millió svéd koronával (257 millió forint) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Dylan a Nobel-díj neki ítélésének bejelentése után nem szólalt meg, amit a Svéd Akadémia egyik tagja "udvariatlannak és arrogánsnak" minősített.

Ha az énekes valóban elmegy az átadási ceremóniára, nem az első eset lesz, hogy átvesz egy díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól. 2000-ben Dylan a Polar Zenei Díjat (Polar Music Prize) vehette át a svéd királytól.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×