Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
330.89
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Minden álmomban: koncert a Cseh Tamás Archívumban

Cseh Tamás és a Kex együttes dalai is felcsendülnek szombaton a Cseh Tamás Archívumban. A koncerten Másik János és zenésztársai, Takano Kaori, Szőke Szabolcs és Szalai Péter lépnek fel.

"A dalok mindig más arcukat mutatják az előadónak, és a hallgatónak is. Mondhatni: ahány előadás, annyi arc. Ha zenei környezetüket is változtatjuk, akkor mindez még hatványozódik" - idézi a koncert kapcsán Másik Jánost a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánló.

A esthez a zongorista, billentyűs a hely szellemének megfelelő dalokat válogatott a Levél nővéremnek ciklusokból, néhány Kex-dalt, és olyan további szerzeményeket, amelyeket Cseh Tamás énekelt.

A rendezvény 18 órakor, a koncert 20 óra után kezdődik.

Másik János a hetvenes évek első felében Interbrass dzsesszzenekar tagja volt. 1975-ben Cseh Tamással és Bereményi Gézával közösen megírta és előadta a Levél nővéremnek című előadást, amelyből lemez készült. A szerzőhármashoz még két közös színházi, illetve lemezprodukció fűződik: a Levél nővéremnek 2. (1994) és az Igazi levél nővéremnek (2001). Játszott a Kőszegi Groupban, a nyolcvanas évek elejétől részt vett a Trabant zenekar felvételein, turnézott a Balatonnal és az Európa Kiadóval, utóbbinak ma is tagja. Számos filmzenét írt, 1998-ban Peepshow mennyország címmel önálló albumot jelentetett meg, a 2000-es évektől a Másik János és a Heart Rock Company-val, a Másik János-Takano Kaori duóval és szólóban is koncertezik.

Takano Kaori zongoraművész Tokióban, Oszakában és Magyarországon folytatta tanulmányait, tanult dzsesszzenét és klasszikus zongorát is. 2006 óta játszik Magyarországon, előbb a Csókolom zenekar, majd a Másik János és a Heart Rock Company billentyűseként. Szőke Szabolcs klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, majd érdeklődése a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek (gadulka, sarangi, gusla) felé fordult. Zenészként először a színház keretein belül kezdett el dolgozni, játszott a Kolindával, alapító tagja a volt a világzenét játszó Makámnak. 1994-ben többedmagával létrehozta a Tin-Tin Quartet dzsessz formációt (2003-tól Quintet), majd 2002-ben az Ektart. Szalai Péter tablás az indiai legenda, Ravi Shankar tanítványa is volt. 1979-1980-ban a Krulik Zoltán által vezetett Creativ Stúdió Ötben (C.S.Ö.) és a Dés László-féle Dimenzióban játszott, dolgozott az indiai klasszikus zenét játszó Calcutta Trióval és 1984-től 1991-ig a Makám együttessel. Szőke Szabolccsal közösen alapította a Tin Tint, közreműködött a Samsara Quartet létrehozásában. Tanít a Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts keretében és a Zeneakadémián is klasszikus indiai zeneelméletet és tablát.

A budai Várban működő, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében álló Cseh Tamás Archívumban, amely a 2009-ben elhunyt előadóművész hagyatékát gondozza, 1200 dal és több mint 20 ezer fénykép található.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×