Infostart.hu
eur:
380.86
usd:
322.37
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Megkezdődött a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál

Az operának a kultúrában betöltött jelentős szerepéről beszélt egyebek mellett az emberi erőforrások minisztere Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztivál megnyitóján pénteken.

Balog Zoltán azt mondta: Miskolcon otthon van Bartók Béla.

Emlékeztetett: Bartók Béla születésének 135., halálának 70. évfordulójáról megemlékezve a kormány az idei évet Bartók-emlékévnek nyilvánította, és az ehhez kapcsolódó programokra több mint egymilliárd forintot biztosít.

A miniszter úgy fogalmazott: a Bartók Plusz Operafesztivál a világ legjelentősebb Bartók fesztiválja, a nagy zeneszerő szellemiségét képviseli, befogad és inspirál, támogatja a tehetségeket és megbecsüli az értékteremtő művészetet, emellett a zene, a színház, a művészetek egységét kínálja.

Úgy vélte, a Bartók Plusz Operafesztivállal Miskolc az elmúlt másfél évtizedben kitüntetett helyet vívott ki magának a nemzetközi operaéletben.

A fesztivál pénteki nyitógálájn Szonja Joncseva (szoprán), Carlos Alvarez (bariton) és Szauer Bianka (hárfa) adott koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A rendezvény keretében a június 11-i Bartók-maratonon bemutatják A kékszakállú herceg vára, A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című darabokat, amelyeket M. Tóth Géza állított színpadra.

A Kelet-közép-európai Operamustrára, a térség operaéletét bemutató sorozatra Moszkvából, Konstancából, Bukarestből és Krakkóból érkeznek művészek.

Az idei ősbemutató Beischer-Matyó Tamás zeneszerző Kreatív kapcsolatok című operája lesz a Budapesti Operettszínház vendégjátékában.

A "Legyen az opera mindenkié!" elgondolás jegyében ezúttal Georges Bizet Carmen című operáját Kerényi Miklós Gábor rendezésében láthatják az érdeklődők június 17-én.

A fesztivál záróhangversenyén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsora hallható Kocsis Zoltán vezényletével.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×