Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.97
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ma rendezik meg először az Emlékhelyek napját

Első alkalommal tartják meg szombaton az Emlékhelyek napja országos rendezvénysorozatot a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) szervezésében, országszerte mintegy 50 nemzeti és történelmi emlékhely közreműködésével - mondta el Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója.

A nyitó rendezvénynek az egyetlen kiemelt emlékhely, a budapesti Kossuth tér ad otthont, ahol a köszöntők elhangzása után a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségi Dandár zenekar lép fel - emelte ki a főigazgató, hozzátéve, hogy a rendezvényt rossz idő esetén is megtartják.

A köszöntők elhangzása után az Országházban is elindulnak a programok: építéstörténeti előadás lesz az Országgyűlési Múzeum Kőtárában és tárlatvezetést tartanak a múzeum 1956-os emlékhelyén is több időpontban. Ezeken felül a kiállítótér két állandó kiállítását is meg lehet tekinteni.

Radnainé Fogarasi Katalin kiemelte még a Fiumei úti sírkert programjait is, ahol egész nap óránként induló tematikus sétákat szerveznek, felkeresve a magyar történelem nagyjainak, vértanúinak és özvegyeinek, tudós feltalálóknak, bohém művészeknek, nagy sportolóknak, neves orvosoknak és szerelmes múzsáknak a síremlékeit. Az eseményen részletesen bemutatják Kossuth Lajos, Batthyány Lajos és Deák Ferenc díszes mauzóleumát is.

Mindezek mellett lesznek programok az egri várban, a mohácsi nemzeti emlékhelyen, az ópusztaszeri emlékparkban, Drégely váránál, Veszprémben pedig háromnapos programsorozattal készülnek.

"Minden emlékhely igyekezett a saját lehetőségeihez képest kedvezményeket biztosítani ezen a napon akár csökkentett árú belépők, akár többletszolgáltatás formájában" - hangsúlyozta a főigazgató.

A programot mostantól minden évben május második szombatján szervezik meg.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×