Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.87
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Megtelt a Bocuse dOr lelátója az első napon

Megtelt a Bocuse d'Or lelátója az első napon

Szurkolóik lelkes buzdítása mellett készítették el versenyfogásaikat a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or kontinensdöntőjének első, keddi napján induló csapatok Budapesten.

A hatalmas nemzetközi figyelemmel övezett szakácsverseny Európa-döntőjének a régióban először adhat otthont a magyar főváros, a Sirha Budapest élelmiszeripari kiállítás keretében a Hungexpo Vásárközpontban. A megmérettetésen Magyarországon kívül a kontinens még tizenkilenc országa vesz részt, népes szurkolói csapatok által kísérve, amelyek felfokozott hangulatban szurkolják végig az 5 óra 35 perces versenyt.

Vomberg Frigyes, a magyar csapatot a konyhán kívülről, tanácsokkal ellátó coach az első versenynapon még a konyhai zsűri tagjaként dolgozott.

Mint az MTI-nek elmondta, a szerdán versenyző csapatok coach-ai közül sorsolták ki az első nap konyhazsűrijének egy részét, így az ő feladata a keddi versenyen az "ellenfelek" szakszerűségének, munkájuk tisztaságának, megfelelő anyagfelhasználásának ellenőrzése volt.

A konyhai zsűri húsz pontot ítélhet a csapatoknak: tíz pont jár a higiéniáért és a konyhai eljárásokért, további tíz pont a gazdaságos alapanyag-felhasználásért.

"Sok csapat nagyon összeszedett, határozott, tudja, hogy mit akar, és akadnak gyengébbek is. Körülbelül négy csapat van, akik nagyon erősek és akiket nagyon meg szeretnénk szorongatni" - mondta még a verseny kezdetekor Vomberg Frigyes, akinek várakozásai szerint az északi országok ismét meghatározó szerepet fognak betölteni a versenyen.

A coach szerint azonban a zsűrizéssel szerzett tapasztalatai már nem fogják befolyásolni a magyar csapat, Széll Tamás séf és segítői munkáját. "Azon vagyunk, hogy ne hibázzunk. A saját programunkat szeretnénk megcsinálni úgy, ahogy elhatároztuk. Mindent elmondok nekik, amit ma itt látok, de ez már nem zavarja meg őket, ettől csak erősebbek lesznek" - fogalmazott Vomberg Frigyes. Hozzátette: nagyon várja a holnapot, "olyan ez, mint amikor a lovak verseny előtt várják, hogy kinyíljon előttük az ajtó és elstartolhassanak".

Marco Acquaroli, az olasz csapat séfje a távirati irodának elmondta, hogy nagy izgalommal készül a szerdai versenynapra, amikor Széll Tamás és csapata előtt versenyezhet.

Hatalmas felelősség egy ekkora versenyen indulni, de keményen készültünk - mondta el a Bocuse d'Oron első alkalommal résztvevő séf, hozzátéve: nehéznek találta az idei kötelező összetevőket, de sokat gyakoroltak a kecsegével és a gímszarvassal.

A hangulat rendkívül barátságos és motiváló, így igazán nagy élmény a kontinensdöntőn részt venni - mondta Marco Acquaroli.

A kontinensdöntő idén a magyar ízek jegyében telik, hiszen a versenyfeladatok fő alapanyagai - a dunai kecsege és gímszarvasborjú - mellett két magyar borászat vörös és fehér borai szerepelnek a kínálatban.

Sauska Krisztián, a nevét viselő pincészet tulajdonosa az MTI-nek elmondta: eddig szinte elképzelhetetlen volt, hogy Magyarország ilyen rangos eseményt, ráadásul ilyen magas színvonalon vendégül lásson, ilyen nagy számú és nagy tudású külföldi vendéggel. Hatalmas lehetőség ez Magyarországnak és természetesen pincészetüknek is - emelte ki.

Mint hozzátette, elsősorban a helyi fajtákra koncentrálnak: a zsűri tagjai és a kiemelt vendégek a Sauska kékfrankosát, cabernet franc-ját, kadarkáját és kékfrankos alapú cuvée-jét kóstolhatják.

Szappanos Péter, a Grand Tokaj (a korábbi Tokaj Kereskedőház) vezérigazgatója szerint a Bocuse d'Ort az új márka, név és arculat világpremierjének is szánják. Az arculatváltás egy hároméves folyamat záróakkordja, a versenyen személyesen is jelen lévő Áts Károly főborász nevével fémjelzett új minőséget jelzi a friss név is.

A Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjére ellátogatott a világhírű osztrák borász, Lenz Moser is, akivel a Grand Tokaj együttműködési megállapodást kötött a márka nemzetközi népszerűsítésére - árulta el a cég vezetője.

A versenyen már kóstolható a kiválónak bizonyult 2013-as évjárat aszúja, és a Grand Tokaj száraz borai közül egy birtokházasítás, egy sárgamuskotály, egy alap és egy prémium dűlőszelektált furmint is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Jön az adat, ami még jobban felbátoríthatja az MNB-t – Ez fog megágyazni a kamatcsökkentésnek?

Jön az adat, ami még jobban felbátoríthatja az MNB-t – Ez fog megágyazni a kamatcsökkentésnek?

Kedd reggel publikálja a KSH a decemberi inflációs statisztikát, a Portfolio által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy folytatódik a meredek visszaesés, így akár a 3 százalékos lélektani határt is megközelítheti az áremelkedési ütem. Mindez azért lehet fontos, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már decemberben jelezte, hogy a jövőben hónapról hónapra hozza meg a döntéseit. A piac ebből arra következtetett, hogy hamarosan akár kamatcsökkentés is jöhet, vagy legalábbis megnyitotta ez előtt az ajtót a jegybank. A mostaninál fontosabbak majd az év elején érkező inflációs statisztikák lesznek, melyek a hagyományos átárazások mértékéről tanúskodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×