eur:
388.49
usd:
360.93
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Kiosztották a Junior Prima színház- és filmművészeti díjait

Trokán Nórát is kitüntették idén a Junior Prima Díjak magyar színház- és filmművészet kategóriájának díjátadóján. Idén hét 30 év alatti fiatal tehetség részesült az elismerésben.

Spéder Zoltán, a kategória díját hatodik alkalommal szponzoráló FHB Jelzálogbank igazgatósági elnöke nyitóbeszédében civilizációnk alapvető építőelemeként határozta meg a művészetet. Gaius Maecenas példája pedig azt mutatja, hogy a közösség meghatározó csoportjainak mindig támogatniuk kell a művészeket, hogy teljes és prosperáló környezetben élhessünk.

"A színház és filmes pályán a legfontosabb elismerés természetesen a közönség figyelme, kitüntető szeretete. Ezért arra kérem Önöket, hogy a jövőben ne csak kövessék ifjú művészeink pályafutását, de szeretettel is inspirálják őket minél nagyobb teljesítmények elérésére."

Idén négy színész: Trokán Anna és Nagy Dániel Viktor szabadúszók, Király Dániel, a Vígszínház társulatának tagja és Pálos Anna, a Katona József Színház művésze részesült az elismerésben, aki az ősszel bemutatott Az olaszliszkai című előadásban szerzett tapasztalatairól beszélt az InfoRádiónak.

"Ez egy nagyon-nagyon fontos szöveg, amelyet Borbély Szilárd írt. Egyáltalán nem arról szól, amire a cím utal, hanem sokkal mélyebb rétegig túr le, és gondolkodunk hangosan, hogyan lehetne valamiféle kultúrát életben tartani Magyarországon. És miért történik az, hogy egyik ember lebunkózza a másikat, honnan jön ez az indulat?"

Szintén Junior Prima Díjjal tüntették ki Hoffer Károlyt, a Budapest Bábszínház művészét, aki a Vígszínház ősszel bemutatott Óz, a csodák csodája című előadásának bábjait készítette, most pedig már egy decemberi premierre készül a győri Vaskakas Bábszínházban Az időnk rövid története címmel.

"Nagyon szerettünk volna készíteni egy előadást öregekről, ahogy mi látjuk az öregeket, és ahogy még tudunk reflektálni erre a dologra. Az alaptörténet az, hogy négy kisnyugdíjasnak ki kell szakadnia a jól megszokott környezetéből és egy ötödik, elhunyt társuk hamvait el kell hogy juttassák Velencébe, iszonyat kalandok és csodálatos abszurditások árán."

Elsőként részesült Junior Prima elismerésben színházi fotográfus, Dömölky Dániel jelenleg a Vígszínház hivatalos fotósa. Szintén a Vígszínháznál kötött ki a Szputnyik Hajózási Társaságból megismert rendező Kovács D. Dániel, a kategória hetedik díjazottja.

Az elismerések odaítéléséről idén is szakmai zsűri döntött, aminek tagja volt Molnár Piroska, a nemzet színésze, Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, Orlai Tibor színházi producer, Bálint András és Eszenyi Enikő színész-rendezők, a Radnóti és a Vígszínház igazgatói, valamint Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×