eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Müpában játszik a világ talán legjobb dobosa

Sokak szerint Steve Gadd a valaha élt legnagyobb hatású dobos. Az amerikai zenész, aki szinte mindenkivel játszott együtt, aki számít, 70. születésnapja alkalmából új lemezt készített, és zenekara, a Steve Gadd Band világkörüli turnéján pénteken a Müpában lép fel.

"Nem foglalkozom a korommal, boldog vagyok, jól érzem magam, próbálok egészséges maradni, és még mindig imádok játszani. Talán ezt jelzi az idei albumom címe is, a 70 Strong" - mondta Steve Gadd telefonon az MTI-nek.

Játszott dzsesszt Chick Coreával, Al Jarreau-val, Al Di Meolával, bluest B.B. Kinggel, rockot Paul Simonnal, Eric Claptonnal és Paul McCartneyval is.

"Nem tudok különbséget tenni közöttük, lehetetlen megmondani, kivel volt a leglenyűgözőbb élmény játszani, nem is lenne fair tőlem. Mindenkitől tanultam valamit, mindannyian különlegesek valamilyen módon" - jegyezte meg.

A két hete szintén Budapesten, a Müpában járt billentyűs fenomén, Chick Corea egyszer azt mondta, minden dobos úgy szeretne játszani, mint Gadd, mert ő tökéletes. Õk ketten nyolc lemezt készítettek közösen. "Nem tudom, miként kell tökéletesen játszani, de az biztos, hogy Chick mellett nagyon jó érzés volt dobolni. Kihívás volt vele dolgozni, mert a legjobb tudásomat kellett kihozni magamból. Ha azt mondta, jó voltam, nekem már elég volt".

Eric Claptonnal egy idősek (Gadd tíz nappal fiatalabb) - a dobos ott volt és játszott a gitáros 70. születésnapja alkalmából szervezett idei turnén. "Eric mindig elképesztő zenekarokat hoz össze a koncertjeire, a közönség is óriási, amikor ő játszik".

Paul McCartney szólópályafutása talán két legjobb albuma, az újramaszterelt formában nemrég ismét megjelent Tug of War (1982) és Pipes of Peace (1983) stúdiómunkálataira hívta el Steve Gadd-det. Volt ott egy másik dobos is - bizonyos Ringo Starr...

"Hát igen, a fél Beatles, és a felvételek nem sokkal azután zajlottak, hogy John Lennont egy őrült meggyilkolta. Ez ott volt a levegőben, de hatalmas élmény volt velük a munka Montserrat szigetén. Ráadásul a producer George Martin volt, a Beatles producere, a hangmérnök pedig Geoff Emerick, aki szintén dolgozott a gombafejűekkel. Ringóval egyébként már régebbi volt az ismeretség, néhány korábbi szólóalbumán is játszottam" - idézte fel Steve Gadd az MTI-nek.

Pénteken a Müpában saját zenekarával lép fel, és ebben a csapatban rajta kívül is csupa sztár szerepel. A gitáros Michael Landau Miles Davisszel vagy a Pink Floyddal is játszott korábban, a billentyűs Larry Goldings Pat Methenyvel, John Scofielddel, David Sanbornnal muzsikált, a trombitás Walt Fowler tudására Frank Zappa és Ray Charles is igényt tartott, Jimmy Johnson James Taylor és Lee Ritenour társaként, meg az egyik első öthúros basszusgitár kifejlesztőjeként lett ismert.

"Semmiféle problémát nem okoz, hogy ez valójában egy supergroup, hiszen olyan nagyszerű zenészek játszanak velem, akik kiváló emberek is és jó barátok. Ami egyedül fárasztó mindannyiunk számára, az az állandó utazás a turné során, a szállodák sokasága, de ami a zenét illeti, minden remek, sőt, üdítő, a srácok nagyon tudják a dolgukat. Igyekszem úgy alakítani, hogy minden este kicsit más legyen. Variálom a dallistát, odafigyelek, hogy a munka ne fulladjon unalomba" - mondta.

Kitért arra, hogy pénteken a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nemcsak a 70 Strong albumról fognak játszani, hanem a két évvel ezelőtti Gadditude című lemezről meg lesz több feldolgozás is.

A dobos nem először jön Budapestre; három évvel ezelőtt - szintén a Müpában - közreműködött a Band of Gypsys Reincarnation Jimi Hendrix művészete előtt adózó koncertjén. Akkor Eddie Gomez bőgőzött, Halper László gitározott és Fekete István trombitált. "Tisztán emlékszem arra az estére, nagyszerű élmény volt".

A zenész elmondta az MTI-nek, hogy egyelőre nem tudja, készít-e új lemezt jövőre a Steve Gadd Banddel, és egy újabb turné is bizonytalan, hiszen minden tag nagyon elfoglalt. Az biztos, hogy 2016-ban James Taylor zenekarával fog koncertsorozatra indulni. "A dolgok természetesen alakulnak".

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×