Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kudász Gábor Arion nyerte az első Capa-nagydíjat

Kudász Gábor Arion nyerte el Emberi lépték című anyagával az idén első alkalommal átadott Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismerésére tavaly októberben alapította meg az ötmillió forint összdíjazású Capa-nagydíjat, amelynek odaítéléséről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben döntött - idézte fel Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója a díj szerdai átadóján.

A májusban megnevezett három, 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotó elmúlt féléves munkáját értékelve döntött a zsűri Kudász Gábor Arion anyaga mellett, így a fotográfus elsőként vehette át az elismerést és a vele járó 3,5 millió forintos pénzjutalmat a Robert Capa születésének 102. évfordulója alkalmából rendezett díjátadón.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×