Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.07
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A három jelölt közé már nem jutott be a Fehér Isten

Az első körben kiválasztott 10 esélyes film között még szerepelt, ám az Európai Parlament által odaítélt Lux-díjra jelölt három alkotás közé már nem került be Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje - derül ki a díj honlapján kedden közzétett listából.

A díjat a szlovén Rok Bicek Osztályellenség című filmje, a francia Céline Sciamma Lánybanda című alkotása vagy a lengyel-dán koprodukcióban készült, Pawel Pawlikowski rendezte Ida című film kapja majd. A győztest december 17-én, az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban nevezik meg.

A filmek rövid ismertetőjéből kiderül, hogy a szlovén Osztályellenség azt igyekszik bemutatni, hogyan néz szembe egy középiskolás osztály egy különösen szigorú új tanárral, míg a francia Lánybanda 16 éves, Párizs külvárosában élő lányok portréját rajzolja meg, és arra keresi a választ, hogyan viszonyulnak a tinédzserek a tekintélyhez. A dán-lengyel film a hatvanas évek elején játszódik, és egy zárdában nevelkedő lengyel árva életébe enged betekintést, és azzal szembesíti a nézőt, hogyan kezdi Ida megkérdőjelezni saját hitét.

A három filmet az Európai Unió mind a 24 nyelvén feliratozni fogják, és 40 városban, valamint 18 fesztiválon mutatják majd be őket a következő hónapokban.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×