Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
326.65
bux:
142923.6
2026. október 12. hétfő Miksa

Több mint 9 millió forint független színházaknak

Több mint 9 millió forintot nyert idén 17 független színházi társulat előadásainak belföldi forgalmazására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pályázatán.

A független színházi társulatok produkcióinak hazai forgalmazására második éve hirdetett pályázatot a kultúráért felkelős tárca azzal a céllal, hogy segítse a különböző szervezeti formában működő hazai színházak, társulatok szakmai együttműködését, valamint országos kapcsolathálózatuk és közönségkörük bővítését - idézte fel az államtitkárság MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleménye.

A pályázaton kizárólag a hatóság nyilvántartásában szereplő, független produkciók meghívására lehetett támogatást igényelni. A 9,1 millió forintos keretösszegre 23 pályázat érkezett, közülük 17 nyert támogatást.

A pályázatokat az emberi erőforrások miniszterének nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte. Ez alapján a miniszter tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság javaslatának megfelelően született döntés.

A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is a szervezet gondoskodik.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×