Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tízezreket várnak az Õrségi Vásárra

Több mint tízezer látogatót várnak az Õrségi Vásárra, amelyet a hétvégén rendeznek meg a Vas megyei Õriszentpéteren és több környező településen.

Õr Zoltán, Õriszentpéter polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy Kerkáskápolnán például pénteken az Õrségből kitelepítettek emléknapján V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára avatja fel a kitelepítettek emlékművét és átadja a felújított közösségi házat is.

A szomszéd községben, a szlovéniai Kapornakon a helyi tájházban a töktermesztésről és tökfeldolgozásról hallgathatnak meg előadást az érdeklődők. Hegyhátszentjakabon díszmadár-kiállítás, Bajánsenyén pedig helytörténeti kiállítás nyílik.

A XXXIV. Õrségi Vásár hivatalos megnyitóját szombaton délelőtt tartják Õriszentpéter központjában, ezt követően az Õriszentpéteri Művelődési Házban az Õrségi Református Egyházmegyét bemutató kiállítás nyílik. Magyarszombatfán, Velemérben és Pankaszon szintén helytörténeti témájú tárlatokkal várják az érdeklődőket.

Az Õrségi Nemzeti Park szervezésében ismét lesz "őriszentpéteri szertúra" amely a település jellegzetes épületegyüttesei között, a tájat is megcsodálva, szerről-szerre vezeti végig az érdeklődőket. Szombaton délután és vasárnap is egymást követik majd a szórakoztató programok: néptánc- és népzenei bemutatók, vásári hangulatot idéző színpadi produkciók és könnyűzenei koncertek is lesznek.

Õr Zoltán tájékoztatása szerint idén 200 kézműves és 300 kerekedő kínálja majd termékeit, a szervezők pedig szeretnék elérni, hogy csak valódi kézműves termékeket lehessen kapni a régió legnagyobb kézműves vásárán.

A polgármester szavai szerint a korábbi években előfordult, hogy alkalmi árusok engedély nélkül próbáltak meg árusítani, bizonytalan eredetű termékeket kínáltak, ám a jogszabályok változtak és lehetővé teszik a szigorúbb fellépést.

Õr Zoltán kitért arra is, hogy a tavalyihoz képest megduplázták a parkolóhelyek számát, így reményeik szerint az autóval érkezők is kényelmesebben el tudják majd érni a vásár területét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×