Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
326.42
bux:
142815.52
2026. október 12. hétfő Miksa

Elhunyt a Virágot Algernonnak írója

Életének 86. évében, tüdőgyulladás következtében elhunyt Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak című regény szerzője, akinek művéből Oscar-díjas film is készült - közölte a BBC News szerdán az író lányának bejelentésére hivatkozva.

Az író vasárnap halt meg dél-floridai otthonában egy tüdőgyulladás szövődményei miatt. Keyes felesége, Aurea Georgina Vazquez, akivel hatvanegy évig voltak házasok, tavaly hunyt el.

Egy sci-fi magazinban 1959-ben publikált novellából, amelyért 1960-ban elnyerte a Hugo-díjat, évekkel később írta meg a Virágot Algernonnak című regényt, amelyet 1966-ban adtak ki. A történet egy szellemi fogyatékosról szól, akinek szellemi képességei egy operációnak köszönhetően átmenetileg rendkívülivé válnak. A könyv megjelenése évében megkapta a legjobb regény Nebula-díját. A történetből forgatott film főszereplője, Cliff Richardson alakítását pedig 1969-ben Oscar-díjjal ismerték el.

A New Yorkban született Keyes épp csak beiratkozott az egyetemre, majd 17 évesen bevonult a haditengerészethez. 1950-ben folytatta tanulmányait és pszichológia szakon végzett. Egy sci-fi magazin szerkesztője volt és Stan Lee-vel, a Superman-képregény alkotójával is dolgozott, majd az Entertaining Comics főállású írója lett. Közben állami iskolákban tanított, többek között kisegítő osztályban is.

Keyes önéletírása szerint a Virágot Algernonnak bekezdésnyi szinopszisból született, amelynek eredetileg Brainstorm volt a címe. A regényben Charlie, a mindenesként dolgozó férfi, aki egy nyolcéves gyermek értelmi színvonalával bír, aláveti magát egy műtétnek, amelynek révén hamarosan szuperintelligenssé válik. A kísérleti műtét hatása azonban nem tartós, így Charlie, akárcsak Algernon, az először sikeresen intelligenssé változtatott laboratóriumi egér, visszasüllyed eredeti állapotába. A megindító történet a kitartásról, tudásvágyról, egy szellemileg visszamaradt ember gondolatairól, szeretetéhségéről világszerte hatalmas sikert aratott. 27 nyelvre fordították le és több mint ötmillió példányban kelt el. A szellemileg visszamaradottak kezelésével kapcsolatos témája miatt az Egyesült Államokban tananyagként használják.

A filmes és színpadi feldolgozások mellett musical is készült belőle és A Simpson család című tévésorozatban is ihletett egy epizódot. A Homr című részben a családfő, Homer Simpson felfedezi, hogy ostobaságáért az agyába ékelődött zsírkréta a felelős. Mikor eltávolítják, Homer okos lesz, de mivel ezáltal szakadék nyílik családja, barátai és közötte, inkább visszaoperáltatja a krétát. 2001-ben ez az adás Emmy-díjat kapott.

Az Ohiói Egyetemen a hatvanas évek második felétől angolt és kreatív írást tanító Keyes négy további regényt írt és számos nem fikciós könyve jelent meg, köztük a nyolcvanas években a The Minds of Billy Milligan egy 24 különböző személyiséggel rendelkező bűnözőről.

Címlapról ajánljuk
Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos északi tagállamoknak, sem a kohéziós forrásokért küzdő országoknak nem tetszik. Raffaele Fitto kohéziós biztos rugalmasabb és egyszerűbb fejlesztéspolitikát sürgetett, amelyben a több mint 500 program helyett 27 nemzeti és regionális partnerségi terv működne. Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntések egyre távolabb kerülhetnek a városoktól és régióktól, a kohéziós politikának pedig kiszámítható, elkülönített forrásokra van szüksége. A tét az, hogy a szűkülő pénzekből egy összetartóbb Európa épül-e, vagy elsősorban a legerősebb szereplők versenyképessége kap támogatást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×