A kenyai biztonsági erők megerősítették, hogy támadást indítottak az épületben rejtőzködő szélsőségesek ellen. Néhány órával korábban egy katonai szóvivő közölte, hogy a túszok többsége már kiszabadult a bevásárlóközpontból, de nem részletezte, hogy hány túsz maradt benn. Azt is mondta, hogy a kenyai védelmi erők ellenőrzésük alá vonták az épület nagy részét.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól






