Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Nem kapott környezetvédelmi engedélyt a VOLT Fesztivál

Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával - írja csütörtöki számában a Kisalföld. A szervezők egyeztetést kezdeményeztek a hatóság vezetőjével - mondta az InfoRádiónak Lobenwein Norbert főszervező.

Az engedélyre azért volna szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll.

A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg,
ráadásul "lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik". A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet "több éven át nem veszik igénybe" - idézik a lap birtokába jutott határozatot.

A Kisalföldnek a rendezvény szervezői úgy nyilatkoztak: biztosak benne, hogy találnak megoldást a helyzetre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koncertekkel ünneplik januárban a hegedűt

Koncertekkel ünneplik januárban a hegedűt

Tizenegy koncert, húsznál is több, hegedűre írott mű a magyar hegedűművészek kiválóságainak előadásában – a Concerto Budapest így ünnepli a hangszert január 9. és 11. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×