Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Elhunyt Varga Csaba animációs filmrendező

Elhunyt Varga Csaba Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, a Varga Stúdió társalapítója.

A nemzetközileg elismert művészt 67 éves korában pénteken érte a halál - közölte az MTI-vel Sztilkovics Szávó, a Varga Stúdió egykori gyártásvezetője.

Varga Csaba első hivatalosan jegyzett filmje, az Időben elmosódva 1977-ben készült. A szél című alkotását 1998-ban Krakkóban a filmtörténet legjobb 10 animációs filmje közé sorolták. Fontosabb munkái közé tartozik még az 1980-ban készült Ebéd, az Auguszta etet 1984-ből, az 1987-es Szekrénymesék és az 1999-ben született Don Quijote.

Animációs filmes munkássága mellett festészettel, költészettel, szobrászattal és zeneszerzéssel is foglalkozott, valamint több könyvet írt és tanított. 2003-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjét.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×