Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Január 11-én búcsúztatják Garas Dezsőt

Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját január 11-én 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében - tudatta a színész családja, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A színész 77 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el december 30-án, pénteken.

Garas Dezső Budapesten született. Gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz. Tetszett neki a szereplés, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép. A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Jelentkezett, és az első nekifutásra felvették, 1953-ban.

Friss diplomás színészként 1957-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, majd szabadfoglalkozású színművészként dolgozott. 2003-tól a Vígszínház, 2004-től a Nemzeti Színház tagja. Színházában legutóbb az Úri muri, valamint a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszott, ez utóbbiban néhány nappal karácsony előtt lépett utoljára színpadra.

Csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).

Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek "kell egy csapat" mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította. Megrendezte Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Schwajda Csodáját, Bartis Attila Anyám Kleopátra című művét.

Garas Dezső a magyar színház- és filmművészet élvonalába tartozott, drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben kiváló alakítást nyújtott csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban. Számos kitüntetéssel ismerték el művészetét.

1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1988-ban kapta. 2000-ben a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett, majd ugyanebben az évben Prima Primissima díjat, 2006-ban Táncsics Mihály-életműdíjat, 2007-ben Hazám-díjat kapott. 1999-ben felavatták lábnyomát a Nagymező utcai Pesti Broadway-n, miután a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×