Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Ezt ünnepli Presser Gábor a Magyar dal napján

A népdaloktól kezdve egészen a rockig minden magyar zenét ünnepelnek az előadók, valamint a közönség szeptember 12-én, a Magyar dal napján - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Presser Gábor zeneszerző, a rendezvény ötletgazdája.

A Magyar dal napján mindent ünneplünk, a népdalokat, műdalokat, kuplékat, operettdalokat, beatzene kezdetét és a mai dalokat egyaránt - közölte az InfoRádióval Presser Gábor.

A szeptember 12-i rendezvény ötletgazdája

kiemelte: nagy öröm számára, hogy az emberek még kíváncsiak a magyar dalokra, miközben azok egyre jobban kiszorulnak a médiából.

A zeneszerző szerint sokat tanultak a tavalyi rendezvényből, és majd jövőre is fel tudjuk használni az idén szerzett tapasztalatokat. A rendezvény sikerét a résztvevők odaadása, tapasztalata is segíti - tette hozzá.

A szeptember 12-i a legszínesebb és legteljesebb nap lesz - vélekedett Presser Gábor. Kiemelte azt is: a legtöbb koncerthelyszín ingyenes, de ahol jegyet kell venni, az sem lesz drága, 300 és 600 forintért már meg lehet hallgatni a zenekarokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×