Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Tankcsapda: Minden jót!

Tankcsapda-koncerttel kezd a nyitás előtti, nulladik napon a Zöld Pardon. A zenekar a "Minden jót" című albummal turnézik, ennek állomása a budapesti fellépés - mondta el az InfoRádiónak Lukács László, az együttes frontembere.

Jó ideje kerülgetik egymást a Tankcsapda és a Zöld Pardon szervezői. Ennek eredménye, hogy a zenekar szerda este itt tartja lemezbemutató turnéjának fővárosi koncertjét - mondta Lukács László.

Az együttes frontembere hozzátette: más zenekarokkal ellentétben ők nem egy nagy kaliberű helyszínen, presztizs-koncertként zenélnek Budapesten. Hanem egy kisebb szórakozóhelyet választottak, ami nagy kihívást jelent számukra.

Mivel a szabadtér miatt viszonylag korán, este tízkor kell befejezniük a muzsikálást, a program már délután öt órakor megkezdődik, mégpedig dedikálással - közölte a zenész. Hozzátette: ezután két előzenekar játszik nyoc óráig, majd következik a Tankcsapda.

Lukács László azt is elmondta, hogy a tavalyi, húsz éves jubileum után idén az új album bemutatására tették a hangsúlyt. Azt is elárulta, hogy miután őszig koncerteznek országszerte, szeptemberben kiadnak egy CD- és DVD-albumot a tavalyi évfordulón tartott előadásukból.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×