Mintha valamifajta sorsszerűség lett volna a dologban. 1978-ban, végzett elsőéves egyetemistaként nyári gyakorlatra kellett menni az ország valamelyik múzeumába, és én Szentendrét választottam, mert még sosem voltam itt. Ez az egy hónap olyan maradandó nyomot hagyott bennem, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne itt dolgozni. Aztán ez hosszú évekig nem jutott eszembe, míg egyszer csak a doktori munkámra készülve, már miskolci muzeológusként újra dolgoztam itt, akkor is felmerült, milyen jó lenne itt dolgozni. De ez akkor is feledésbe merült, míg 1986-ban az elődöm el nem jött Miskolcra, és akkor hívott Szentendrére.

Hogyan kell bemutatni egy ország, egy tájegység népi kultúráját, hagyományait úgy, hogy az a mai emberek számára is izgalmas legyen?

A skanzenek üzenete, szerepe minden korban változott. Amikor elkezdtem dolgozni, alapvetően építészeti múzeumok voltak, később azonban változott az igény. Az építészeti múzeumok életmódmúzeumokká váltak, ennek megfelelően a hangsúly is máshová tevődött. Napjainkban pedig a skanzenek az örökség, azaz a tárgyi örökség, az épített örökség, a szellemi örökség megőrzésén túl a társadalmi kihívásoknak eleget tevő múzeumokká alakulnak át. Átadják tehát azt a praktikus tudást is, amely a mai ember számára is hasznosítható.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum idei leglátványosabb fejlesztése a Skanzen Vonat elindítása volt tavasszal. A továbbiakban milyen fejlesztéseket terveznek?

A Nemzeti Fejlesztési Programban szereplő Skanzen Örökség Programunknak két részeleme készült el, egy vasútállomás és a Skanzen Vonat. A harmadik elem, egy észak-magyarországi falutájegység, amely a palóc kultúrát mutatja majd be, 2010 májusában, júniusában nyílik meg. Egy skanzen soha nem fejezhető be, mindig újabb és újabb kihívások, kulturális jelenségek vannak. Szentendrén például gőzerővel dolgozunk a XX. századi falu bemutatásán, a határon túli tájegységek bemutatásán - leginkább az erdélyi tájegységen -, de még ezeken túl is vannak tervek. Célunk egy olyan történeti tájegység kialakítása, amely a régészeti ásatásokra alapozva mutatja be, hogyan éltek az eleink a XIV.-XV. században.