Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

II.Rákóczi Ferencre emlékeztek szülőfalujában

Magyarország és Erdély fejedelmére, II. Rákóczi Ferencre emlékeztek születésének 333. évfordulóján vasárnap a szlovákiai Borsiban, szülőházánál, az évtizedek óta felújítás alatt lévő Rákóczi-kastély parkjában 1968 óta álló szobra előtt.

A történelmi Zemplén vármegye Borsi várában 1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország későbbi fejedelme.

A II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság szervezésében rá emlékezett egyebek mellett a Magyar Koalíció Pártja, Borsi község Önkormányzata, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzata csaknem kétszáz ember előtt.

A jeles eseményre meghívták Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is, ám más programja miatt nem lehetett jelen. Felolvasott üzenetében azt hangsúlyozta: Rákóczi szabadságharca volt az utolsó, amikor a Kárpát-medence minden népe közös célért fogott össze. Most is összefogásra van szükség annak érdekében, hogy megszűnjék a Kárpát-medencében élők megosztottsága - írta a pártelnök.

Surján László az Európai Unió néppárti képviselője ehhez csatlakozva egyebek mellett azt mondta a megemlékezésen: a Rákóczi-szabadságharc a Kárpát-medencei népek egységét szimbolizálta, és bár világháborúk szétverték azt, ami eggyé tartozott, de igazából ezt az egységet csak egy népszavazás tudta szétzúzni - utalt ezzel a kettős állampolgárságról tartott referendumra.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×