Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
325.71
bux:
143647.57
2026. november 6. péntek Lénárd

Díjátadók, kareoké és betekintés a kulisszák mögé a Színházi Világnapon

A színház nemzeteket és embereket összetartó és összehozó erejét a Nemzetközi Színházi Intézet felhívására 1962 óta ünneplik meg március 27-én. A Színházi Világnap alkalmából pénteken egész napos nyitott színházi rendezvényekkel várja a közönséget a Bárka Színház. Az érdeklődők többek közt betekinthetnek a kulisszák mögé, megismerhetik a Bárka Színház következő évi programját és kipróbálhatják magukat a szerepekben is.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1961-ben kezdeményezte a Színházi Világnap megalapítását. Egy évvel később, a Párizsban megrendezett Nemzetek Színháza ünnepségsorozat első napján tartották az első Színházi Világnapot.

Az évente megrendezett eseményen ingyenes színházi előadásokkal, szakmai fórumokkal, díjkiosztókkal, közönségtalálkozókkal és más színházi eseményekkel ünneplik világszerte a színházművészet közösségteremtő szellemét.

Az alkalomra minden évben egy kiemelkedő színházművész, író vagy rendező világnapi üzenetet ír, amelyet az előadások előtt olvasnak fel. Az első üzenetet Jean Cocteau írta, az évek során többek között Arthur Miller, Laurence Olivier, Eugene Ionesco és Maurice Béjart is megfogalmazta gondolatait. Idén Augusto Boal brazil drámaíró-rendező üzenetét ismerheti meg a színházak közönség március 27-én.

Több Budapesti helyszínen egész napos rendezvények várják a színházszerető közönséget, a Bárka Színházban és az Új Színházban is nyitott napot rendeznek.

Az Üllői úti teátrumban délelőtt 10 órától középiskolásoknak rendeznek drámapedagógiai foglalkozásokat, délben a színészekkel közös kávézáson és társasjátékozáson vehetnek részt az érdeklődők, délután négy órától pedig a színház gyerekszínészeivel együtt improvizálhatnak a fiatalak a Bárka Színház ifjúsági darabjaiban, mint A legyek ura, az Iskola a határon, a Pál utcai fiúk vagy az Istentelen ifjúság.

Háromnegyed hatkor Seress Zoltán igazgató a következő évad tervezett előadásairól számol be, majd az esti előadás után a Piaf Piaf előadáshoz kapcsolódva színházi kareokéban próbálhatják ki magukat a vállalkozó kedvűek, végül hajnalig tartó buli zárja az estét.
A
z Új Színházban délelőtt 11 órától Márta István igazgatót lehet faggatni, majd déltől Goldoni: Nyári kalandok című előadásának próbáiba lehet betekinteni. Délután háromtól szintén Márta István vezetésével kulisszajáráson vehetnek részt a színház iránt érdeklődők, majd négy órától a stúdiós növendékek mutatkoznak be.

A Vígszínházban idén is megtartják a MASZK Országos Színészegyesület hagyományos jótékonysági gálaestjét, amely bevételeivel és a felajánlott honoráriumokkal a pályakezdő és idős színészeket támogatja. Az esten átadják többek között a Gobbi Hilda-életműdíjat, a pályakezdők Soós Imre-díját, a magyar színházművészet nemzetközi népszerűsítőinek járó Hevesi Sándor-díjat, a kiemelkedő előadóművészeti teljesítményekért járó Mensáros László-díjat és a Psota Irán által alapított Vámos László-díjat.

Szerző: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×