Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A Budapesti Tavaszi Fesztivál is megsínyli a válságot

A forintgyengülés a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényeinek költségvetését is befolyásolja - mondta el az InfoRádióban a fesztiváligazgató. Zimányi Zsófia kifejtette: a tervezett és a jelenlegi büdzsé között ötvenmillió forintos különbség van. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt ugyanakkor arról, hogy a fesztiválra szóló jegyek többsége már elfogyott.

Elkelt a Budapesti Tavaszi Fesztivál jegyeinek a 90 százaléka, de azért érzik a válságot - mondta az InfoRádiónak Zimányi Zsófia, a fesztivál igazgatója. Ezt abban érzik - tette hozzá, hogy korábban mindig a legdrágább jegyek fogytak el először, most pedig a középkategóriások.

Hozzátette: a szervezéskor 275 forintos euróval számoltak, ami akkor "fölös óvatosságnak" tűnt, most viszont ötvenmillió forint hiánnyal küszködnek. A programon keveset módosítottak.

Zimányi Zsófia szeretné, ha idővel lenne állandó játszóhelye a fesztiválnak, ez lehetne a Thália Színház. Az Õszi Fesztiválnak már lesz is bemutatója itt. A színház ugyanakkor továbbra sem rendelkezik majd saját társulattal, és befogadó teátrum marad, mivel erre kap állami támogatást - ami a költségvetésének harmadát teszi ki.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×