Az ilyen elismerés számomra azt jelenti, hogy rendben vannak a dolgok. Az embernek megsimogatják a fejét, és azt mondják, hogy Kossuth. De volt egy Makláry Zoltán nevű zseniális színész, aki azt mondta, hogy a díjakat nem kapják, hanem adják.

18 év után forgatta le új filmjét: 2007-ben a Filmszemlén debütált a Noé bárkája. Mire várt: a feltételekre vagy az ötletre?

Nem jutott eszembe semmi. Addig azzal foglalkoztam, hogy megfejtsem azt a világot, amelyikbe belekeveredtünk, azt a hihetetlen nagy változást föl tudjam dolgozni, hogy a szocializmusból átlendültünk a kapitalizmusba. Kellett egy jelentős idő arra, hogy én ezt el tudjam magamba rendezni, hogy hova keveredtem, hova keveredtünk. Én csak úgy tudok filmet csinálni, ha körülbelül érzékelem azt, mi történik velem, mi történik velünk, és ezekből miről érdemes beszélni.

Tehát valahogy bele kell találni a korba is?

Meg kell érezni azt, hogy mi van, hogy vagyunk emberek egymással, mi történt velünk. Érezni kell azt a valóságot, amelyikből az ember megpróbál valamifajta celluloidra rögzített mozit csinálni. Elvoltam, mint a befőtt akkor is. A filmrendezés hiánya akkor tör rám, ha valami összecsomósodik bennem, ha valami olyan dolog kezd izgatni, amit abból a világból, amit az ember megél, le tud szűrni saját magának. Előbb bennem kell rendnek teremtődnie, és ez a rend több-kevesebb sikerrel aztán a vászonra kerül.

Gondolkodik-e most valamilyen ötleten vagy elsősorban most a produceri munkájának él?

Természetesen gondolkodom egy következő filmen, mert a világon a legjobb dolog filmet rendezni. Az is nagyon jó, ha az ember másoknak segít és másoknak megpróbál valamifajta lehetőséget biztosítani, hogy filmhez jussanak, de vagyok olyan önző, hogy úgy gondoljam: mégiscsak az a legjobb, ha filmet csinálok, filmet rendezek. Gondolkodom egy következő filmen, és reményeim szerint a jövő év második felében jelentkezem majd olyan forgatókönyvvel, amiből filmet lehet csinálni.

Ön írná ezt a forgatókönyvet?

Van egy állandó forgatókönyvíró társam, Tóth Zsuzsa, és együtt gondolkodunk a filmen. De van egy-két olyan fiatal és tehetséges forgatókönyvíró, akik olyan dolgokat tudnak erről a világról, és olyanban tudnak nekem segíteni, amelyeket én kevésbé ismerek vagy kevésbé érzékelek.

A rendszerváltás óta egészen más a gondolkodásmód, más ez a fiatal generáció, más típusú filmeket készít.

Megnyugtató érzés volt bizonyos értelemben, hogy közel hetvenezer néző látta a Noé Bárkáját. Nyilván én szeretem ezt a filmemet, de nagyon tanulságos volt egy következő film elkészítésében.

Például miben?

Én mindig az emberi kapcsolatokról csinálok és csináltam filmet, és a következő is erről fog szólni. De van két olyan elem, amit én nagyon fontosnak tartok. és úgy vélem, ma hiánycikk. Az egyik a humor. Nem a viccről beszélek, hanem arról, hogy én mindig a világot egy kicsit kancsal módon látom, vagyis mindig sokféle tükrözésben. Szeretem, ha a néző beül a filmjeimre, és el-elmosolyodik vagy fel-felnevet. A másik pedig a szeretet, az egymás megbecsülése. Azok a filmek, amelyek most készülnek és "trendik", hideg filmek. Ha én filmet készítek, akkor az az a szeretetről és az életigenlésről szól. Arról, hogy mindennek ellenére jó élni, és mindennek ellenére meg kell és meg tudjuk találni az életben azokat a pillanatokat, amely jól esnek. Ez lehet egy simogatás, lehet két ember egymásra nézése vagy egymás segítése. Alapvetően erről fog szólni a következő filmem.