Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

"Bacsó Péter megelőzte korát" - a pályatársak a rendezőre emlékeznek

Pályatársai szerint Bacsó Péter már akkor közönségfilmeket csinált, amikor itthon ez még nem volt divat. Bacsó 1950-től szerdai haláláig dolgozott a magyar filmiparban.

"Bacsó Péter több szempontból is megelőzte a korát, már akkor úgynevezett közönségfilmeket csinált, amikor ez itthon még nem volt divat" - emlékezett a tegnap elhunyt rendezőre Báron György filmesztéta. Pályatársa, Mészáros Márta azt emelte ki, hogy Bacsó Péter különleges, összetett tehetség volt, aki együtt "lélegzett a szakmával". Rég beteg volt, de iszonyúan küzdött, mert szeretett élni, ez látszik filmjeiben is - fogalmazott.

Az 1928. január 6-án Kassán született rendező 1950-ben kapta kézhez diplomáját, s azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál. Pályája forgatókönyvíróként kezdődött Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében. Rendezőként 1963-ban mutatkozott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotással, amely az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott. Az igazi kiugrást a Fejlövés hozta meg számára, amelyben a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutatta.

Bacsó Pétert igazán a szatíra mestere volt. A műfaj kultuszfilmjévé vált A tanú című alkotása, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban. A film tíz évig dobozban porosodott. A folytatást, Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjait Megint tanú címmel 1994-ben forgatta le.

Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése a Te rongyos élet, a Titánia, Titánia, vagy a Sztálin menyasszonya. Az egyén és a történelem viszonyával foglalkozott a Hány az óra, vekker úr? című filmben. A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák.

Tevékenységét 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta volt birtokosa a Magyar Köztársaság középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere lett, 2006-ban a Budapest Díszpolgára elismerésben részesült. Filmjeit több külföldi fesztiválon is jutalmazták. Idén januárban vette át a Magyar Filmszemle életműdíját, amelyről úgy vallott: ő csak filmeket akart csinálni, eszébe sem jutott, hogy életművel "bíbelődjön".

Bacsó Péter hosszan tartó betegség után, 81 éves korában hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×