Infostart.hu
eur:
388.83
usd:
336.87
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Nemes Levente kapta az idei Kaszás Attila-díjat

Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, korábbi igazgatója vette át a második alkalommal odaítélt Kaszás Attila-díjat a fővárosi Nemzeti Színházban.

A díjazottat a magyarországi, illetve a határon túli magyar nyelvű kőszínházak és jelentősebb alternatív társulatok színészközösségei választják ki. Idén a szavazás két fordulóban történt: az első körben leadott voksok alapján minden társulatból egy-egy jelölt jutott tovább, akik a második körben maguk közül választották meg az idei kitüntetett személyét

A Kaszás Attila-díjat idén a Nemzeti Színház Hermelin című előadása előtt adták át, mert az elismerés névadója tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt ezt a darabot próbálta utoljára, a bemutatót azonban már nem érhette meg.

Az elismerést és az ezzel járó 500 ezer forintot Nemes Levente Pokorni Zoltántól, a XII. kerület polgármesterétől és Szűcs Gábortól, a Mozaik Művészegyesület elnökétől vette át.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×