Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
322.66
bux:
148262.38
2026. november 4. szerda Károly

Idén kevés lesz a nagy durranás a mozikban

Kevésbé éreztette hatását a gazdasági válság 2008-ban a filmes iparban, bár a mozik nézőszáma csökkent az előző évekhez képest, a bevételek nőttek - mondta az InfoRádiónak a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke. Bálint Péter szerint idén előtérbe kerülhetnek az "komoly" filmek, néhány év múlva pedig egyeduralkodó válhat a 3 dimenziós mozizás.

A mozikban még nem éreztette hatását a gazdasági válság, a szórakozás fontos marad az emberek számára - közölte a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke.

Bálint Péter az InfoRádiónak kiemelte: a nézőszám némileg csökkent a 2007-eshez képest, de a bevétel nőtt. Ez annak köszönhető, hogy a sikerfilmeknek magasabb jegyárat szabtak a premier időszakban - tette hozzá.

Tavaly erősödött a családi filmek iránti kereslet, ezt jól jelzi, hogy a sikerlista első 15 helyén többnyire olyan alkotások szerepelnek, amelyekért több generáció érdeklődik, vagyis egyszerre tudja megnézni szülő és gyerek is - mondta a szervezet elnöke. Bálint Péter szólt arról is, hogy 2008-ban kevesebben ültek be a mozikba a komoly, vagyis nehezebb befogadható, elgondolkodtató alkotásokra.

A 2009-es év nagy változást hozhat a 3D-s és az IMAX-mozik tekintetében is: egyre több ilyen filmet mutatnak, idén tíz 3D-s alkotás premierjét tartják - hangsúlyozta Bálint Péter, aki szerint pár év múlva csak ilyen mozik lesznek.

Az idei mozis kínálatról a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke azt mondta, hogy több lesz a szofisztikáltabb, komoly alkotás, de kevesebb a nagy durranás. Ugyanakkor kérdéses, hogy ha nehezebb lesz élet, a felhőtlen szórakoztatás mellett a kulturális értékek iránt is érdeklődnek-e majd az emberek - tette hozzá.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×