Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
322.4
bux:
148281.35
2026. november 4. szerda Károly

Titkos karácsonyi programmal ünnepli születésnapját a Fesztiválzenekar

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli december 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar. Ebből az alkalomból percre pontosan az 1983-as első koncert kezdetével egy időben, este háromnegyed nyolckor lép fel a zenekar a Zeneakadémia nagytermében. Az együttes, melyet a Gramophone brit komolyzenei folyóirat decemberi számában a világ tíz legjobb zenekara közé választott, ünnepi koncertjét városszerte kivetítőkön is sugározni fogja majd.

A hangverseny programját szigorú titokban tartja a Fesztiválzenekar, de a közönség kívánságát is teljesítik majd a karácsonyi koncerten. A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadást élőben közvetíti a Duna Televízió és a hangversenyt - melynek karmestere Fischer Iván zeneigazgató lesz - Budapest több csomópontján kivetítőkön is nyomon követhetik az érdeklődők.

A tekintélyes brit Gramophone komolyzenei szaklap decemberi számában tette közzé a három kontinens neves szakfolyóiratainak és napilapjainak kritikusai körében végzett közvélemény-kutatásának eredményét arról, melyik a világ legjobb szimfonikus együttese.

A Budapesti Fesztiválzenekar a lista 9. helyén végzett, olyan együtteseket előzve meg, mint a New York-i Filharmonikusok vagy a Bostoni Szimfonikus Zenekar. Az első helyen az amsterdami Concertgebouwe áll, amelyet a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok követnek.

A Budapesti Fesztiválzenekar a karácsonyi koncert után sem pihen: a magyarországi fellépések mellett januárban, Bécsben lépnek fel, a hónap második felében pedig a New York-i Carnegie Hallban az együttes műsorával veszi kezdetét a Csordultig magyar elnevezésű 2009-es magyar kulturális évad az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×