Infostart.hu
eur:
389.68
usd:
339.31
bux:
121610.1
2026. március 16. hétfő Henrietta

A denevérember nem tudja befogni a Titanicot

Bár az új Batman-filmnek sikerült megelőznie a Star Warst, és ezzel a második legnagyobb bevételű mozi lett, az első helyen álló Titanicot nem valószínű, hogy valaha is utoléri.

471 millió dollár, vagyis több mint 76 milliárd forint 30 nap alatt - ennyi bevételt sikerült eddig produkálnia a Sötét lovag című Batman-filmnek. Ezzel a teljesítménnyel már a második legnagyobb összbevételű filmmé lépett elő, így megelőzte az 1977-ben bemutatott Csillagok háborúját, ami akkor 461 millió dollár (74 milliárd forint) bevételt hozott.

Az óriási összeg ellenére a Sötét lovag szinte biztos, hogy nem tudja befogni az 1998-ban bemutatott Titanicot, ami 601 millió dollár (97 milliárd forint) bevétellel bebetonozta magát a lista első helyére.

Ráadásul ha számításba vesszük az inflációt is, akkor a különbségek jóval nagyobbak. A pénzromlást beleszámítva ugyanis a Titanic összesen 1,2 milliárd dolláros bevételt tudhat magáénak.

A Sötét lovag forgalmazója, a Warnes Bros. becslése szerint a film összesen 530 millió dollárral (közel 86 milliárd forinttal) fog zárni az Egyesült Államokban.

A januárban elhunyt Heath Ledger és a walesi Christian Bale főszereplésével mozikba került film 4 egymás utáni hét után került le a heti filmlista első helyéről. Az ötödik héten több amerikai volt ugyanis kíváncsi Ben Stiller új vígjátékára, mint a Batman-filmre.

Címlapról ajánljuk
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Dübörög az iráni háború - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Dübörög az iráni háború - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban, az európai tőzsdéken egyelőre nincsenek markáns elmozdulások. Az olajár tovább emelkedik és már 2022 júliusa óta nem látott szintre ugrott a jegyzés, miután az Egyesült Államok csapásokat mért katonai létesítményekre az Irán olajexportjának 90%-át bonyolító Kharg-szigetre. Gazdasági adatok tekintetében ma az amerikai ipari termelés friss adata érkezik délután, erre figyelhetnek a befektetők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×