Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Muzsikás együttes: Hogy a külföldiek is átérezzék...

A nemzeti ünnephez kötődő népzenével lép fel a Muzsikás együttes március 15-én, este fél 8-kor az Olasz Kultúrintézetben. A zenekar vendégeként színpadra lép majd Petrás Mária énekes és Berecz András mesemondó is.

Március 15-e a nemzeti büszkeség és azonosságtudat szerves része, politikától és kultúrától függetlenül, aminek a magyar hagyományokban, népalokban, népzenében is lenyomata van. Az ünnepi koncerten erre helyezzük a hangsúlyt - mondta az InfoRádiónak a Muzsikás együttes egyik alapítója.

Hamar Dániel hozzátette: úgy állítják össze a repertoárt, hogy az esetleg véletlenül betévedt külföldiek pusztán a zenéből, a hangulatból érezzék, mit is jelent a magyarságnak március 15-e. Nem fontos érteni a szövegeket, a dalok önmagukban sugározzák: legyünk büszkék a múltunkra, az örökségünkre - tette hozzá a zenész.

A szabadsághoz, annak elvesztéséhez, és mégis a reményhez mély emberi érzelmek kapcsolódnak, így egy bujdosó dal dallama, hangulata nem feltétlenül egy történelmi eseményhez, hanem egy általános emberi érzelemhez kapcsolódik - véli a Muzsikás alapítója.

Ezt az ünnepkört nemcsak a verbunkos, meg a szabadságharchoz közvetlenül kapcsolódó dallamok jellemzik a magyar népzenében, hanem a hangulatok is - fűzte hozzá Hamar Dániel.

A Muzsikás együttes ünnepi koncertjének vendége Petrás Mária és Berecz András lesz. A zenekar arra készül, hogy megénekeltesse a közönséget, hogy ők is átérezhessék, annak micsoda ereje van.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×