Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hip-hopp, a két ünnep között jön Vuk!

A tervezettnél később, december 20-ra készül el a Vuk című rajzfilm folytatása. Gát György producer elmondta: a magas elvárások miatt folyamatosan javítgatnak az animációs filmen. A kis rókát a két ünnep között láthatják először a nézők.

"- Buta vagyok én, Karak?
- Nem vagy buta, csak még keveset tudsz."

Dargay Attila 73 perces alkotása 1981-ben készült Fekete István regényéből. Azóta az egész ország megismeri Pogány Judit hangját, a kis róka ugyanis az ő hangján szólalt meg. Amikor felnőtt, már Gyabronka József kölcsönözte neki a hangját. Karaknak Csákányi László, Kagnak pedig Szabó Gyula adta a hangját.

Mellettük a filmben megszólalt még - Simabőrűként - Koltai Róbert, az egyik részeges lúd szerepében Haumann Péter, hollóként pedig Bodrogi Gyula. Márton kakasnak pedig Zenthe Ferenc kölcsönözte a hangját.

"Felnőttél, Vuk, ez a nap is eljött. Nem lesz ezentúl róka, aki ne elismeréssel mondaná ki a nevedet. Most már a magad ura vagy!"

A film folytatása, A kis Vuk már 3D-s, számítógépes technológiával készül, angol-magyar koprodukcióban. Az alkotás költségvetését 1,4 milliárd forintra tervezték. A történet Vuk fiáról szól, aki egy cirkuszi rókalányba szeret bele.

A Vuk második részét először szeptemberben akarták bemutatni, az alkotók azonban a magas elvárások miatt kicsit megcsúsztak a munkával - mondta Gát György. A bemutatót később még távolabbra kellett tolni.

"Most maradj csöndben, Vuk! Karakot megölhette a Simabőrű, de a rókák szabad népének nem szabad elpusztulnia."

Az első kópia várhatóan a két ünnep között kerülhet a moziba, a nyilvános bemutatóra ehhez képest egy-két hét múlva kerülhet sor.

A nézők december elején egy másik klasszikus magyar rajzfilm, a Macskafogó folytatását is megnézhetik, ennek bemutatóját december 2-ára tervezik az alkotók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×