Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
320.23
bux:
151998.56
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Markó: "Amíg a jóisten mellettem van, addig ilyen leszek"

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta több évtizedes, országhatáron túl is nagyra becsült művészi pályája elismeréseként Markó lván balettművész.

Az édesanyám azt mondta nekem, amikor kisfiú voltam, hogy "édes fiam, ha valakitől valami jót kapsz, azt feltétlenül próbált meg viszonozni". Az én lehetőségem a tánc, és majd megpróbálom viszonozni, mint ahogyan eddig is ezt tettem - mondta az InfoRádiónak Markó Iván.

A koreográfus hozzátette: legközelebbi előadásuk szeptember 23-án lesz a Művészetek Palotájában, ahol a Bolerót adják elő két verzióban.

"Ugyanaz a koreográfia, de miután egyszerre egy nő táncolja, meg egy férfi, olyan, mintha két különböző darabot látna a közönség" - mondta a balettművész, akinek társulata hamarosan színpadra állítja az Angyalok üzenete című előadást, majd november 5-én az Emberi himnusz című darabot adják elő.

Markó Iván és társulata november 11-én indul egy sanghaji fesztiválra, decemberben pedig ismét Magyarországon lépnek fel.

"Amíg a jóisten mellettem van, addig ilyen leszek" - válaszolta Markó Iván arra a kérdésre, fáradhatatlan-e.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×