Infostart.hu
eur:
361.5
usd:
315.34
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Győriványi Ráth György ismét az Operaházban

Győriványi Ráth György váltja Kesselyák Gergelyt az Operaház főzeneigazgatói posztján - jelentette be az intézmény főigazgatója. Hegyi Árpád Jutocsa hangsúlyozta: Győriványi Ráth György megbízott vezetőként dolgozik majd, a posztra pályázatot írnak ki.

A megbízott főzeneigazgató elmondta: kiemelt feladatának tartja az egyeztetéseket a társulattal, a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal az operaház modernizációjáról.

Győriványi Ráth György arról nem beszélt, hogy szükségesnek látja-e a társulat létszámának és az előadások számának csökkentését.

Kesselyák Gergely május 23-án nyújtotta be lemondását azzal az indoklással, hogy nem ért egyet Hegyi Árpád Jutocsa elképzeléseivel.

Győriványi Ráth György egyszer már dolgozott főzeneigazgatóként az operában: 2001 tavaszától 2002 júniusáig töltötte be a posztot.

Négy éve Görgey Gábor, akkori kulturális miniszter mentette fel a főigazgatóval együtt, vezetői alkalmatlanságra hivatkozva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×