Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Unsplash

Dél-koreai drónok Észak-Korea légterében

Sajnálatát fejezte ki hétfőn a dél-koreai elnök Phenjan irányába amiatt, hogy néhányan drónokat reptettek észak-koreai légtérbe, és felhívta a figyelmet, hogy az ilyen cselekmények feleslegesen mélyítik a két Korea közötti feszültséget.

I Dzsemjong a kabinet ülésén hangsúlyozta, hogy a három ember – aki ellen azóta eljárás indult – nem a kormány megbízásából indított drónt Észak-Korea felé februárban, viselkedésüket pedig felelőtlennek nevezte.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a civileknek tilos bármely olyan akciót kezdenie, amely „provokálná” Észak-Koreát, valamint kiemelte, hogy a drónok felbocsátása aggodalmat keltett a határ menti térségben élők között is.

Hangsúlyozta azt is, hogy a gyorsan változó geopolitikai viszonyok között Szöulnak komoly felelőssége van a Koreai-félsziget stabilitása és békéje megőrzésében.

Bár az államfő korábban már többször intett az ilyen cselekmények ellen, a mostani volt az első alkalom, hogy Észak-Korea felé is kifejezte sajnálatát.

Tavaly júniusi hivatalba lépése óta I Dzsemjong már jelezte Phenjannak, kész újrakezdeni a két ország közötti megbeszéléseket, ám a kommunista állam mind ez idáig nem reagált a kezdeményezésre.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×