Donald Trump amerikai elnök pénteken fogadja a Fehér Házban Orbán Viktor miniszterelnököt, várhatóan magyar idő szerint este fél 6-kor lesz erről sajtótájékoztató.
Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa, Amerika-szakértő az InfoRádióban rögzítette, már önmagában a találkozás tényének is jelentősége van, diplomáciai szempontból. A részletekbe menően elmondta,
- energiakérdésekről
- a gazdasági együttműködésről
- a kétoldalú kapcsolatok lendületbe hozataláról
van most szó.
A legnagyobb kérdésnek azt nevezte, hogy miről állapodnak meg a felek, mert itt most nem csupán egy fényképről, egy protokolláris kézfogásról vagy egy "live streamről" van szó, vagy egy sajtótájékoztatóról.
Csizmazia Gábor szerint várhatóan lesz konkrét aláírás, formális együttműködés, amit már hetek óta készítettek elő a felek, még ha minden részlet nem is látott eddig napvilágot, ugyanakkor lehetnek olyan megállapodások is, amelyeket most hoznak tető alá;
elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz olajvásárlást érintő amerikai szankciók alóli részleges vagy átmeneti felmentést lehet kitárgyalni,
ehhez ráadásul formális megállapodás sem kell, elég Donald Trump amerikai elnöki, személyes döntése.
Ugyanígy a befektetésekkel kapcsolatban sem biztos, hogy formális megállapodás lesz, „egyszerűen bejelentik”, aztán később tisztázzák a részleteket és írásos egyezségekbe foglalják.
Egy konkrét bejelentés egyébként már történt: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közölte, kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval. Együttműködés lesz továbbá orvostechnológiai, informatikai területen is, ugyanígy Magyarország energiabiztonságát is érintik majd közlések a szakértő szerint, és bár nem egyik napról a másikra, de rögzíthetik a felek, hogy „kis moduláris erőműveket” vesz az ország az Egyesült Államokból – illetve nukleáris fűtőanyagokat is –, ez az ügy pedig már előkészítési fázisban is tarthat akár.
Éles kérdés még a szervezési fázisában félbe maradt Trump–Putyin-csúcs, budapesti helyszínnel, amelyről Orbán Viktor a találkozó előtti interjújában közölte: biztosan lesz, ám semmi nyilvános közlés nincs arról, hogy a békére, a fegyverszünetre irányul-e, vagy egy, az ukrajnai háborúról szóló általános csúcstalálkozó lesz-e. Ezzel kapcsolatban mindenesetre várható valamilyen nyilatkozat, és
ettől függetlenül is kaphat budapesti meghívást Donald Trump, amit egy európai körút keretében – adott esetben lengyelországi kezdéssel – el is fogadhat.
Csizmazia Gábor elmondta még, hogy a mostani találkozóról az amerikai média tudósít, az emberek is tudnak róla, Orbán Viktor nevét pedig ismeri a nyilvánosság, hiszen Donald Trump maga is beszélt róla annak kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök mentességet kért az orosz olajszankciók alól; még úgy is, hogy komoly belpolitikai események vannak Amerikában, választásokon aratnak komoly győzelmet a demokraták, és tart még a kormányzati leállás is.
Magát a Trump–Orbán-találkozót legalább részben streamelni fogják, 20-30 percet Csizmazia Gábor szerint biztosan.
Érdekesség: Donald Trump a második elnöki ciklusban már 23 hivatalos, kétoldalú találkozónál tart, számtalan európai és más országból érkezett, akár nemzetközi vezetői is megjelent a Fehér Házban. Voltak persze, akik többször is jártak ott, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, de térségünkből mások nem sokan, ami szintén felértékeli a szakértő szerint Orbán Viktor látogatását. Ami pedig Donald Trump európai útjait illeti, azok sem túl gyakoriak, Hágában NATO-csúcson, Rómában pedig Ferenc pápa temetésén vett részt a hivatalban lévő amerikai elnök, illetve Londonban is tiszteletét tette.







