Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
312.36
bux:
147542.85
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Kék sziréna a sötétben
Nyitókép: Pixabay

Autós üldözés Budapesten, kábítószerrel próbáltak menekülni – videó

Menekülni próbált a rendőri ellenőrzés elől egy autós Budapesten, a száguldozó sofőrt végül a Megyeri hídon állították meg az egyenruhások.

A rendőrök egy autóst akartak igazoltatni december 25-én 5 óra körül a Rákóczi úton, az Astoriánál, azonban a sofőr a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott. Az egyenruhások megkülönböztető jelzéssel követték az autót, majd a Megyeri hídon elállták az útját és megállásra kényszerítették.

Az intézkedés során a 28 éves vezetőt, valamint két utasát előállították – írja a police.hu.

A 26 éves nő ellen szabálysértés miatt volt érvényben körözés, míg a 27 év es férfit több elfogatóparancs alapján keresték. A ruházat és a jármű átvizsgálásakor a sofőrnél – akiről kiderült, hogy engedély nélkül vezetett – egy fecskendőt találtak, benne kábítószergyanús folyadékkal. A férfi utas zoknijából szintén kábítószergyanús anyag, bruttó 13,1 gramm fehér por került elő. Az intézkedés során az is kiderült, hogy ő a jármű tulajdonosa.

A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán elvégzett gyorsteszt mindhárom személy esetében pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök mintavételre intézkedtek. Az óbudai nyomozók a sofőrt és két utasát kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az intézkedők azt is megállapították, hogy a járművön nem a hozzá tartozó hatósági jelzés volt elhelyezve, ezért a tulajdonossal szemben kábítószer birtoklása vétség, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt is büntetőeljárás indult. A férfit egy törvényszék által kibocsátott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.

A rendőrök a közlekedés során elkövetett jogsértéseket külön eljárásban vizsgálják.

Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×