Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash

Lángokban az ország parlamentje

Tüntetők egy népes csoportja felgyújtotta kedden a nepáli parlament és a kormányzat több épületét Katmanduban, miután a miniszterelnök már lemondott a tüntetések hatására.

Fiataloknak az állami cenzúra és a korrupció elleni tüntetéssorozata erőszakba torkollott a főváros több pontján: több politikus otthonát megtámadták, a minisztereket katonai helikopterek menekítettek biztonságba, és a főváros repülőterét lezárták a tüzek okozta sűrű füst miatt.

A helyi médiában közölt felvételeken sűrű fekete füst száll föl a parlamenti épületegyüttesből, miközben a környéken a katonák tétlenül figyelik az eseményeket. A parlament udvarát fiatal tüntetők özönlötték el, kezükkel győzelmi jeleket formáltak, jelszavakat skandáltak, és a falakra "Győztünk" - feliratokat festettek.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a tüntetők a kormányfő magánrezidenciáját is feldúlták és felgyújtották. A televíziós felvételeken látható volt, amint a tüntetők berontottak az épületkomplexumba, tönkretették annak berendezését, majd felgyújtották az épületet. A biztonsági erők néhány méternyi távolságból nézték ezt.

Az EFE hírügynökség beszámolója szerint a fővároson végigsöprő erőszakhullámban életét vesztette Nepál egy korábbi miniszterelnökének, Dzsalanat Kanalnak a felesége. A nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor tüntetők felgyújtották a család házát, miközben ő bent tartózkodott. Válságos állapotban szállították kórházba, ahol belehalt sérüléseibe.

A katmandui civil kórház igazgatója közölte: kedden további három sebesült tüntető is életét vesztette, így a zavargások halálos áldozatainak száma 25-re emelkedett.

A Reuters szemtanúkra hivatkozva arról írt, hogy a tüntetők megtámadták Ser Bahadur Deuba volt miniszterelnököt és feleségét, Arzu Rana Deubát is. Más vezető politikusok otthonát szintén feldúlták és felgyújtották. Helyi elemzők a történteket a politikai elit elleni közvetlen leszámolásként értékelték.

A válság politikai rendezésére tett kísérletek egyelőre nem hoztak eredményt. Kedden a Rastriya Swatantra Párt húsz képviselője lemondott arra hivatkozva, hogy a parlament "elvesztette legitimitását", valamint ideiglenes polgári kormány felállítását és független vizsgálóbizottság létrehozását követelték a rendőri fellépés ügyében.

Anil Baniya, a Hami Nepal (Mi, nepáliak) mozgalom egyik szervezője az Al-Dzsazíra tévének nyilatkozva hangsúlyozta: a demonstráció eredetileg békésnek indult. "Kulturális programokat és közösségi eseményeket terveztünk, az első órákban minden a terv szerint haladt" - mondta. Állítása szerint azonban külső erők és pártkatonák provokálták ki az összecsapásokat.

Baniya szerint a fordulópont akkor következett be, amikor néhány tüntető felmászott a parlament falára, és a rendőrség éleslőszert használt ellenük. "A kormánynak semmiképp sem lett volna szabad éleslövedéket használnia. Fiatalokat gyilkoltak meg" - fogalmazott a szervező. Hozzátette: "Most még inkább kötelességünk folytatni a mozgalmat azokért a barátainkért, akiknek a halálát okozta az állam. A teljes kormány lemondását követeljük. Ez a mi országunk."

A mostani erőszakhullám a monarchia 2008-as eltörlése óta a legsúlyosabb zavargásnak számít a himalájai országban. A Z generációs fiatalok vezette tüntetések a közösségimédia-korlátozás, a korrupció és a politikai elit kiváltságai ellen irányulnak. A rendőrség hétfőn éleslőszert is bevetett a tömeggel szemben, az összetűzésekben legalább 19 ember életét vesztette, több mint százan megsebesültek, köztük rendőrök. Bár a miniszterelnök távozott, a mozgalom folytatódik, és a tüntetők a teljes kormány leváltását követelik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×