Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A hatalommal való visszaéléssel vádolt Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök (k) bírósági meghallgatásán Tbilisziben 2021. november 29-én. A volt államfőt azzal vádolják, hogy megpróbálta eltussolni egy ellenzéki törvényhozó megverésével kapcsolatos bizonyítékokat.
Nyitókép: MTI/EPA/REUTERS/Irakli Gedenidze

Kilenc évvel megtoldották a volt grúz elnök börtönbüntetését

A jelenleg is börtönbüntetését töltő Miheil Szaakasvili volt grúz államfőt további kilenc év börtönre ítélte szerdán a tbiliszi városi bíróság – jelentette az Interpressnews hírportál.

Az ítélet indoklása szerint költségvetési források elsikkasztása vádjában találták bűnösnek Szaakasvilit, aki 2004 és 2013 között volt Grúzia elnöke.

Szaakasvili 2013 novemberében tiltakozások közepette volt kénytelen távozni az ország éléről, és azonnal el is hagyta Grúziát. 2014-ben távollétében bíróság elé állították hatalommal való visszaélés címén, négy pontban emeltek ellene vádat. A tbiliszi városi bíróság 2018-ban két vádpontban bűnösnek találta. Az egyikért három, a másikért hat év szabadságvesztésre ítélték. A politikus 2021-ben hazatért, őrizetbe vették, és meg kellett kezdenie börtönbüntetését. A börtönben többször is éhségsztrájkot folytatott, majd 2022 májusától megromlott egészségi állapota miatt kórházi ápolásra szorult, és azóta is egy tbiliszi klinikán ápolják.

Szaakasvili nem jelent meg a mostani ítélethirdetésen, és a büntetésvégrehajtás közlése szerint távolról sem volt hajlandó csatlakozni, állapotára hivatkozva a tárgyalás elhalasztását kérte – írta az Interpressnews.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×