Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.65
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Mark Rutte NATO-főtitkár a NATO-tagországok külügyminisztereinek találkozóján Brüsszelben 2024. december 4-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys

Mark Rutte: Európa javaslatokkal keresse meg az utat a tárgyalóasztalhoz

A NATO főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájában az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően. Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről.

Az észak-atlanti szervezet főtitkára az európai vezetők tanácskozását követően, Párizsból adott interjúban úgy fogalmazott, hogy "óriási a bizalmam abban, ahogyan az amerikai küldöttség a tárgyalásokat folytatja majd, és kétségem sincs afelől, hogy Ukrajna is helyet kap az asztalnál".

Kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásoknak meg kell kezdődniük, és

visszautasította azokat a feltételezéseket miszerint az amerikai elnök által kezdeményezett folyamat, és a majdani megállapodás Oroszországot hozná kedvező helyzetbe.

Donald Trump amerikai elnök véget akar vetni a háborúnak, amelynek érdekében kezdeményezéssel élt. "Igaza van, és szükségük van ebben az amerikai vezető szerepre" – jegyezte meg.

Mark Rutte csalódottságát fejezte ki az első európai reakciókat illetően, amelyek arról szóltak, hogy európai vezetők helyet igényeltek Európa számára a tárgyalóasztalnál, majd hozzátette, hogy mostanra megváltozott a hangulat és Európa dolgozik javaslatain. "Azt mondtam nekik, hogy keressék meg a tárgyalóasztalhoz vezető utat azáltal, hogy konkrét javaslatokat tesznek" – fogalmazott a NATO főtitkára. Közölte, hogy az európai szövetségesek nem költenek eleget a védelemre, ugyanakkor úgy vélte, most már megvan az akarat európai részről is a kiadások növelésére, ami arra is szolgál, hogy a jövőben képesek legyenek ellensúlyozni az orosz katonai erőt.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×