A 2024-es hazai önkormányzati, európai parlamenti és amerikai elnökválasztás után idén is eseménydús év elé nézünk nemcsak globális, hanem európai, regionális és magyar szinten is. Fontos választások, csúcstalálkozók mellett világkiállítás is lesz, valamint új jegybankelnöki mandátum kezdődik hazánkban. Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője összegyűjtötte, hogy a 2025-ös évben melyek lesznek a legfontosabb események a nagyvilágban.
Itthon fontos változás lesz, hogy Matolcsy György mandátuma márciusban lejár a Magyar Nemzeti Bank élén, az elnöki székben Varga Mihály volt pénzügyminiszter követi.
Ausztriában idén két fontos tartományi választást is tartanak: az elsőt már ezen a hétvégén (január 19.) Burgenlandban, ősszel pedig Bécsben voksolnak majd a helyiek. Erdélyi Dóra az InfoRádióban elmondta, hogy Magyarország szempontjából is kiemelt jelentőségű lesz a február 23-i németországi szövetségi választás, amelyen a 21. Bundestag 630 tagjáról döntenek az állampolgárok. Az eredetileg 2025. szeptember 28-ra tervezett választást a 2024-es német kormányválság során összeomlott kormánykoalíció miatt hozták előre.
A közép-kelet-európai régióban május 4-én tartják a megismételt romániai elnökválasztás első fordulóját, és ha egyik jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint ötven százalékának a támogatását, akkor május 18-án lesz a második forduló. Ugyancsak májusban Lengyelországban is lesz államfőválasztás.
Andrzej Duda hivatalban lévő elnök nem választható újra, ugyanis az alkotmány előírja, hogy egy elnök csak két cikluson át töltheti be posztját.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője hozzátette: régiónkban érdemes lesz Csehországra is figyelni, ahol parlamenti választásokat tartanak ősszel, a pontos időpontot csak később jelölik ki.
A további európai voksolások közül várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a január 26-ra kiírt fehéroroszországi elnökválasztást: a kontinens leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetője, Aljakszandr Lukasenka a hetedik ciklusáért indul. Globális szinten fontos esemény lesz, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök és kormánya január 20-án lép hivatalba. A további nagyhatalmak közül Ausztráliában májusban, míg Kanadában az év második felében tartanak szövetségi választásokat. Az észak-amerikai országban akár már a nyár elején megrendezhetik a voksolást, ha az ellenzéknek bizalmatlansági indítvánnyal sikerül megbuktatnia a kisebbségi kormányt.
A 2025-ös esztendő kiemelt év a katolikus egyház számára is, mivel egyetemes jubileumi szentévet ünnepel. Erdélyi Dóra megjegyezte: ehhez kapcsolódóan programokat és zarándoklatokat szerveznek világszerte, ami a vallási turizmusra, valamint az érintett országok gazdasági növekedésére is pozitív hatással lehet.
Január 20. és 24. között a svájci Davosban rendezik a Világgazdasági Fórum idei csúcstalálkozóját, amelyen a világ politikai és gazdasági döntéshozói, nemzetközi szervezetek vezetői és képviselői, szakértők, továbbá a civil társadalom vezetői vesznek részt. A találkozót Együttműködés az intelligens korszakért címmel rendezik meg.
Április 13-ától hat hónapon át világkiállítást tartanak Japánban: Oszaka harmadik alkalommal lesz az esemény házigazdája és 28 millió vendéget fogad idén.
Mindezeken felül még két kiemelt rendezvény lesz 2025 novemberében: előbb az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáját tartják meg Brazíliában, majd következik a G20 csúcstalálkozó, melyet először rendeznek Afrikában, egészen pontosan a dél-afrikai Johannesburgban.