Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
317.59
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

„Borzasztó incidens” érte az izraeli szurkolókat Amszterdamban, Izrael katonai gépeket küldött

Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására, miután a holland fővárosban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat támadtak meg és bántalmaztak – jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala péntek reggel. A kormányfő Dick Schoof holland miniszterelnökkel is beszélt az ügyben.

A Maccabi Tel-Aviv szurkolóira támadtak rá az Ajax Amsterdam ellen az Európa-ligában vívott mérkőzést követően. A helyi hatóságok jelentése szerint tíz izraeli megsebesült, s az izraeli konzulátus még keresi az áldozatokat a kórházakban és azokon a helyeken, ahol elrejtőzhettek. Két szurkoló eltűnését is bejelentették.

A holland hatóságok szerint a helyzet reggelre lecsillapodott, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy ötvenhét embert letartóztattak. Az izraelieket arra kérték, hogy keressenek menedéket, rejtőzzenek el.

Az izraeli sajtó a hollandiai közlések alapján azt írta, hogy a támadók sokfelé arabul beszéltek, és palesztinbarát jelszavakat kiabáltak.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Benjámin Netanjahu a „legnagyobb súlyossággal” tekint a „borzasztó incidensre”, és felszólította a holland kormányt és a biztonsági erőket, hogy „erőteljes és gyors lépéseket tegyenek a zavargókkal szemben”.

Netanjahu péntek reggel beszélt Dick Schoof holland miniszterelnökkel, és a hollandiai zsidó közösség biztonságának fokozott biztosítását kérte tőle.

A közösségi médiában több felvétel is megjelent a súlyos támadásokról.

Elfogadhatatlanok az "antiszemita zavargások"

gadhatatlannak nevezte pénteken a holland miniszterelnök az Amszterdamban előző este, egy focimeccset követően kirobbant "antiszemita zavargásokat".

Dick Schoof az X-en közzétett üzenetében elmondta, az ügyben már kapcsolatba lépett izraeli kollégájával, Benjámin Netanjahuval is, akit biztosított arról, hogy az elkövetőket meg fogják találni, és eljárást fognak ellenük indítani.

Hozzátette: a rendet sikerült a visszaállítani a holland fővárosban.

A zavargások csütörtök este törtek ki, a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között az Európa-ligában játszott meccset követően. Holland sajtóbeszámolók szerint az izraeli csapat több száz szurkolóját bekerítették főként palesztinpárti tüntetők, és összecsapásokra is sor került, a rendőrség sokakat őrizetbe vett.

Helyszíni beszámolók, valamint a közösségi oldalakra feltett videók szerint az egyik oldal palesztin zászlókat lengetett és a "Szabad Palesztinát!" jelszót skandálta, a Maccabi szurkolói pedig városszerte több középületet és magánházat rohamoztak meg, letépve a kilógatott palesztin zászlókat.

Femke Halsema, Amszterdam polgármestere pénteken szintén elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyeket, mint mondta, "semmilyen módon nem lehet megmagyarázni".

"Amszterdam hozzászokott a tüntetésekhez, ez azonban nem tüntetés volt, hanem bűncselekmény, és nincs rá mentség"

- jelentette ki sajtótájékoztatóján a polgármester, hozzátéve, hogy a jelenlegi információk szerint a Maccabi szurkolóira főleg rollerrel száguldozó fiatalok támadtak, akik vélhetően a Telegramon beszélték meg az akciót.

Aláhúzta, hogy a meccs előtt a hatóságok a holland terrorelhárító ügynökséggel (NCTV) is egyeztettek, amely azt közölte, nem áll fenn esetleges terrorcselekmény gyanúja.

René de Beukelaer főügyészt azt közölte, a hatóságok nemsokára közzéteszik több, egyelőre szökésben lévő gyanúsított fotóját.

Az amszterdami rendőrség közlése szerint összesen 62 embert vettek őrizetbe, köztük kiskorúakat is, pénteken azonban többeket - akiket nem gyanúsítottak fizikai erőszak elkövetésével - elengedtek.

Öten kórházba kerültek, őket azonban a nap folyamán kiengedték.

A zavargások során eltűnt, illetve a tüntetők által elrabolt vagy túszul ejtett emberekről érkező hírekre a rendőrség az X-en azt válaszolta, jelenleg nem tudják ezeket az értesüléseket megerősíteni.

Bejelentették azt is, hogy az elkövetkezendő napokban megerősítik a rendőri jelenlétet a fővárosban, elsősorban a zsidó intézmények környékén.

Az NlTimes hírportál azt írta, hogy egy palesztinpárti szervezet már korábban tüntetést jelentett be szerdára a fővárosban, azonban a városvezetést nem adott engedélyt rá.

A zavargások ellen európai uniós vezetők is szót emeltek. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője leszögezte: nincs helye Európában az antiszemitizmusnak, Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke pedig a tolerancia, a tisztelet és az uniós állampolgárok biztonságának fontosságát hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×